Földgyógyító találka

2023.08.06. 20:00

Permakultúrás képzést tartottak Visnyeszéplakon

Magyarország minden tájáról érkeztek résztvevők arra a permakultúrás képzésre, amelyet Visnyeszéplakon rendezett a Magyar Permakultúra Egyesület a Visnyeszéplaki Faluvédő és Közművelődési Egyesülettel közösen. A negyvenéves múltra visszatekintő lehetőség egyre népszerűbb hazánkban is.

Turbéki Bernadett

Másodszor rendeztek kéthetes tábort Visnyeszéplakon, amelynek a középpontjában a permakultúra áll. A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan tervezése, majd kialakítása, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszi alapul. Nem pusztítja a környezetet, hanem építi. A permakultúra nem új keletű, inkább reneszánszát éli. A Magyar Permakultúra Egyesület öt éve szervez táborokat. 

Fotó: Muzslay Péter


– Talajtanos szakemberek között dolgozom és mondhatom, hogy nagyon rosszul állunk – mondta Mészárosné Póss Anett, a Magyar Permakultúra Egyesület általános alelnöke. – Láttam már hazánkban is sivatagokat. A nagy gazdálkodók úgynevezett kultúr­sivatagokban dolgoznak. Nagy szükség van tehát a föld gyógyítására, szeretnénk, ha mindenkiben megérlelődne az a döntés, hogy fogyasztóból termelővé váljon. 

Fotó: Muzslay Péter


Huszonheten vállalkoztak most arra, hogy a táborban elsajátítsák a földgyógyításhoz szükséges tudást a két hét alatt. Nagy Dániel Kiskunfélegyházáról érkezett, gépészmérnök, ám négy éve maga is épít kerteket az interneten található témába vágó felvételek alapján. Annyira magába szippantotta a téma, hogy már a Kertészeti Egyetemre is beiratkozott. – Régóta foglalkozom talajerő-visszapótlással, szakmai és spirituális, lelki része is van ennek a tevékenységnek, így egészében ad egy testi-lelki összhangot – mondta Nagy Dániel, aki szerint a kertjeinket megszokás alapján műveljük, ha egyáltalán műveljük. 

Fotó: Muzslay Péter


A megszokott kertművelési sémák, mint például az ásás, nem feltétlenül célra vezetők a talajélet szempontjából. Ezen a látásmódon szeretnének változtatni. Hudákné Istvánffy Zsófia is emiatt érkezett Budakesziről. – Azért jöttem ide, hogy egy permakultúrás szakmai képzésen részt vegyek, ehhez képest egy teljes életkurzusra kerültem, mert itt reggel jógázunk, utána megbeszéljük a napi operatív és nem operatív dolgainkat, s ott vannak a szakmai képzések, találkozunk helyi gazdákkal is – mondta. – A saját életembe szeretném átültetni, amit itt megtanultam, kerttervezéssel foglalkozom. 
 

A közösség a permakultúra velejárója

Csengey András 15 éve él Visnyeszéplakon, 3 éve vett részt először permakultúrás képzés szervezésében Kóspallagon. – Fontos számomra a közösség ereje, ezért is költöztem Visnyeszéplakra – mondta. – A növényekkel is harmonikusabban tudok együtt élni, ha egymással már megy. Tudatosan, a természettel összhangban tervezzük meg az életterünket, amelyben az ember helyét is megtaláljuk. Ez egy együtt élő közösség, amit nagyon sok kölcsönhatás formál. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában