Pályaválasztás

2023.10.25. 11:24

Hatalmas sikerrel zárult a kétnapos karrierexpó Kaposváron

Karrierexpóval várta a továbbtanulás előtt álló általános iskolás diákokat, a középiskolásokat és az érdeklődő felnőtteket is a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutatót 22. alkalommal hívta életre a hivatal.

Sonline.hu

Fotó: Lang Róbert

A kétnapos rendezvényt a Kaposvár Arénában tartották meg, összesen 65 standon mutatkozott be a vármegye valamennyi középiskolája és egyetemi kara, valamint a duális képzésben résztvevő cégek. A kiállítók sorát a fegyveres testületek és oktatáshoz, szakképzéshez, felnőttképzéshez kapcsolódó partnerszervezetek tették teljessé. 
Dr. Neszményi Zsolt főispán a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta, hogy mintegy 1500–2000 látogató fordul meg a rendezvényen, és nem csupán a diákok és pedagógusok, hanem a szülők is. 

 Egy jó szakmaválasztás a fiatalok egész jövőjét megalapozhatja, megkönnyítve számukra a későbbiekben az álláskeresést, hiszen jó szakemberekre mindig szükség lesz 

– mondta a főispán. Kiemelte, hogy az idén szeptemberben az elmúlt húsz év legjobb foglalkoztatási adatait mérték a vármegyében. 
Azért, hogy minél több tanulóhoz eljussanak az információk, a kormányhivatal a vármegye 100 iskolájával vette fel a kapcsolatot, és 54 osztály Kaposvárra utazását is megszervezte és finanszírozta. 
A SVKH Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály munkatársai online pályaorientációs és önismereti tesztekkel is várták a diákokat. Előzetesen ezer fiatal regisztrált a teszt kitöltésére, de rajtuk kívül még több tucatnyi tanuló végezte el a tesztet a helyszínen 40 számítógép segítségével. 

Hornyák Valéria, a foglalkoztatási főosztály vezetője lapunknak elmondta, hogy tapasztalataik szerint óriási igény van a gyerekek részéről a pályaorientációs teszt kitöltésére. A következő hetekben a hivatal munkatársai igény szerint ellátogatnak az iskolákba, házhoz viszik a lehetőséget, így azok a tanulók is kitölthetik, akik a pályaválasztási napra nem tudtak ellátogatni. A szakember kiemelte: a rendezvény nemcsak az általános, hanem a középiskolás diákoknak, sőt azoknak a felnőtteknek is szólt, akik iskolarendszerben szeretnének még szakmát tanulni, esetleg felsőoktatásba készülnek. 
A segítség szükségességét fogalmazta meg Ódor Henrietta, a Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tanácsadója. Elmondta, hogy bár vannak olyan kamaszok, akik már hetedik, nyolcadik osztályos korukra határozottan tudják, melyik iskolában szeretnének továbbtanulni, de a többségre a bizonytalanság jellemző. Nekik szükségük lehet arra, hogy ne csak a szülők segítsék a döntésüket, hanem olyan szakemberek is, akik az érdeklődési körüket, erősségeiket és gyengeségeiket egyaránt szem előtt tartva tudnak alternatívákat kínálni. 

Átadták a díjakat

A rendezvényt megelőzően rajzpályázatot hirdetett a kormányhivatal, amelynek díjait a megnyitón adták át. Az egyik nyertes pályamunkát – ami egyben a rendezvény plakátjának grafikája volt – Vajda Milán, a Táncsics Mihály Gimnázium 9. osztályos tanulója készítette. A másik legjobb alkotás, a rendezvény logójának megtervezése Schuman Panna, a Kisfaludy Utcai Tagiskola 7. osztályos tanulójának keze munkáját dicsérte. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában