Érettségi

2024.05.07. 17:30

Izzasztó gráfok és valószínűség a középszintű matekérettségin

Grafikus manipuláció, függvények, egyenletek, sodrófa diagram, gráfok és valószínűségszámítás is szerepelt az idei középszintű matematika érettségin. Az általunk megkérdezett diákok többsége szerint meg lehetett oldani a feladatokat.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

Hollósi Fanni, a Táncsics Mihály Gimnázium végzőse azt mondta, az első rész egyszerű volt, de a második nehezebb, főleg a valószínűségszámítás.
– Jártam külön tanárhoz is, hogy jól fel tudjak készülni, de itt az iskolában is megkaptam a jó alapokat – mondta a diák.

Fotó: Lang Róbert

Kigyósi Marcell szerint könnyű volt az érettségi. Mindent ki tudott dolgozni, és vissza is ellenőrizte, hogy helyesen oldotta-e meg a feladatokat.

– Nem készültem sokat a matematikára, csak amit az órán tanultunk, mert szerencsére mindig jól ment a tantárgy

 – emelte ki a végzős tanuló. Gyurka Eliza miután kijött a vizsgáról érdeklődésünkre elmondta, nehéz volt az érettségi. Nem ilyen típusú feladatokra számított, ezért csak reménykedik, hogy mindent jól oldott meg. Somogyban 1829-en vizsgáztak középszinten. A megoldásra három órájuk volt a diákoknak. Az emelt szintet, melyet a Táncsics Mihály Gimnáziumban, illetve egy részét az építőipari iskolában írtak meg a tanulók, 137-en választották.

érettségi matematika, Táncsics, diák
Fotó: Lang Róbert

Vámosi László, a Táncsics-gimnázium igazgatója elmondta, a 152 végzős diákjuk közül 45-en írtak emelt szintű matematika érettségit. Hozzátette, azok a végzősök, akik emelt vizsgát tettek, többnyire mérnöki, informatikai, műszaki és építészi irányba tanulnak tovább. – A diákjaink nem oda mennek, ahova felveszik őket, hanem ahova akarnak – hangsúlyozta Vámosi László. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában