Ítélet

2024.05.16. 15:18

Hat év börtönt kapott vetélytársa leszúrásáért

Emberölés bűntettének kísérletével vádoltak egy letartóztatásban lévő, harmincas éveiben járó férfit, aki közös italozásuk alatt pillangókéssel szúrta mellkason egyik ismerősét.

Kovács Gábor László

2144013329

Fotó: guruXOX

A vádlott, az élettársa és közös ismerősük, a későbbi sértett 2023 áprilisában együtt italoztak egy siófoki hétvégi házban. A férfi haragudott az ismerősére, mert a korábbi szakításuk ideje alatt szálláslehetőséggel segítette az élettársát. Féltékeny lett, és megkérte az ittas sértettet, hogy kísérje ki az udvarra. A hétvégi ház udvarára érve szúrt, majd bekísért a hétvégi házba, és lefektette a szobában lévő ágyra a vérző áldozatát. A nő a sértett rosszullétét ittasságának tudta be, azonban később látta, hogy a férfi erősen vérzik, ezért értesítette a mentőket. A penge a férfi tüdejét érte. 

A Kaposvári Törvényszéken 6 év börtönre ítélték a késelőt, és 6 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Az ítélet indoklásakor a bíró kifejtette, hogy bár a vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, azonban mindig mást mondott, míg a tanúk következetesen vallottak. A szúrás ereje, iránya, és eszköze arra utalt, hogy az emberölés volt a szándéka, állapította meg a bíró, aki súlyosító körülménynek értékelte a vádlott ittasságát, és azt, hogy már volt büntetve felfegyverkezve elkövetett garázdaságért. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett.     

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában