Kézilabda

2024.05.17. 12:00

Az utolsó pillanatban mentett pontot a Csurgói KK

Nagy csatában az utolsó pillanatban lőtt büntetővel egy pont maradt Csurgón, így a hétvégi zárófordulótól függetlenül már biztos, hogy az ötödik helyen zárt a somogyi alakulat.

Huszár Hajnalka

Fotó: Szabados Árpád

Jól indult a találkozó, hiszen a két hazai gólt csak a hatodik percben követte Maras gólja, de a kemény védekezés megtette a hatását, így a félidő közepén is csak hat gól állt mind a két csapat neve mellett. Mind a két együttes nagyon küzdött, és nem tudott egyik sem nagyobb előnyt kiharcolni. Sokáig felváltva estek a gólok, de egy rövidzárlatot követően ellépett a Bányász. Szerencsére Papp Tamás szíve és találatai is visszahozták a meccsbe a somogyiakat, így csak egygólos előnnyel ment az öltözőbe a vendégegyüttes.

Fotó: Szabados Árpád

A második játékrész elején nem jöttek a gólok és majd öt percig nem tudták bevenni Székely kapuját Hercegék. Gábor Marcell gólja aztán megtörte a jeget, és a  találataihoz csatlakozott Papp Tamás is, így sikerült tartani a lépést Ancsinékkal. Egy újabb rövidzárlat után Dissenger és Krakovszki góljával már a vendégeknél volt az előny. Sokáig tartotta ezt a kétgólos előnyt a Tatabánya, de Krakovszki és Vajda Huba góljaival gyorsan négyre nőtt a különbség. Hiába voltak Holló védései elúszni látszott a mérkőzés. De Krsmancic és Zagar ezt nem így gondolta és négy perc alatt visszahozta a reményt. Bő egy perc volt vissza a találkozóból, amikor Maras ismét betalált és megszerezte az előnyt a vendégeknek. A hazai időkérés után a csapat még kiharcolt egy büntetőt. Krsmancicnak nem remegett meg a keze, és ezzel a találattal megszerezte az egy pontot a Csurgó.
– Kőkemény mérkőzést játszottunk – mondta Baranyai Norbert, a Csurgó vezetőedzője. – Külön köszönöm a csapatnak, hogy ezt a napot ilyen jól lehozták, és így bebiztosították az ötödik helyet.
A bajnokság zárófordulójában a Buda Arénában lép pályára a Csurgó a PLER együttesének vendégeként. A mérkőzés tétje nem kicsi, hiszen a találkozó végeredménye dönt arról , hogy a Komló, a PLER vagy a HSA NEKA esik-e ki az élvonalból.

Csurgói KK–MOL Tatabánya KC 27–27 (14–15)
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Andorka, Hucker.
Csurgó: Füstös – Gebhardt, Tóth P. 1, Krsmancic 4 (3), Herceg 1, Bazsó 1, Szeitl E. 2. Csere: Holló (kapus), Borsos, Vasvári, Papp T. 7, Mazurek, Horváth P., Zobec-Vili, Gábor M. 9 (4), Zagar 2. Vezetőedző: Baranyai Norbert.
Tatabánya: Székely – Enomoto, Maras 4, Vilovski, Vajda H. 2, Pergel 4, Krakovszki B. 6 (4). Csere: Bartucz (kapus), Eklemovic 2, Yadegari, Ugalde 1, Peric, Dissinger 3, Rodriguez, Ancsin 4, Topic 1. Vezetőedző: Dragan Djukic.
Kiállítások: 8, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 9/7, illetve 4/4.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában