Kék hírek, bulvár

2014.09.02. 13:20

Aktképekre csábította a lányokat a gólyatáborban erőszakoskodó fotós

Az internetre felkerült videók tanúsága szerint nem először örökítette meg az ELTE gólyatáborait az a fotós, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazott, majd megerőszakolt egy diáklányt a fonyódligeti gyermektáborban a hétvégén.

K.G.

Vele készült az a reklámanyag is, amivel hasonló rendezvényekre invitálták az elsős főiskolai hallgatókat. Már a tavalyi gólyatáborról is ő gyártott videókat és fotókat.



Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában túlnyomó részt lányok vettek részt, külsősök pedig nem juthattak be, mert biztonsági szolgálat vigyázta a tábort és lakóit. Az interneten megjelentek tanúsága szerint már korábban is történt több botrányos eset a fotóssal: előfordult, hogy lányokat vitt fel a gólyatábori szobájába, akiknek aktképeket mutatott, és megpróbálta rávenni őket, hogy ők is szerepeljenek hasonló fényképeken.

A maga által közzétett partifotókon merész beállításokban kapta le a fiatal lányokat. Vonzódása nem csak a munkájában nyilvánult meg, mert sajtóinformációk szerint nem először került összeütközésbe a törvénnyel hasonló bűncselekmények miatt: a 90-es évek közepén már elítélték, nyolc évvel később pedig szemérem elleni erőszak miatt indítottak ellene eljárást.

A 38 éves budapesti férfi nem tagadott a rendőröknek. Egy félreeső, bozótos területre vitte áldozatát, ahol rátámadt. Másfél órával később elfogták a rendőrök. Úgy tudni, hogy nem állt szerződésben a gólyatábor szervezőivel, az arcképe azonban fent volt a hallgatói önkormányzat közösségi oldalán, de azóta eltávolították. 
    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!