Ördög(katlan) álarc nélkül, tiszta, angyali tekintettel
Mik ezek?
XHúszezer forintból öt napon át rangos koncerteket, színházak országos hírű bemutatóit láthatjuk többek között az Ördögkatlan Fesztiválon, miközben a jóféle villányi nedűkből is estéről estére elpoharazgathatunk. (A fesztivál aktuális programja ITT található.) Már az első nap csaknem telt ház volt, holott a válság árnya nem kisebb, a fizetések is csak most érkeznek meg a számlákra. Az igazi értéke a találkozónak mégsem az olcsóságában, hanem a falusi vendéglátás nyitottságában, őszinteségében rejlik. A fesztivál méretei egyre terebélyesednek, a tartalma azonban továbbra is megőrizte az eredeti báját.
Aki egyszer megfordult az Ördögkatlanon, azt váltig állítja, nevével ellentétben ez az ország legbarátságosabb, legcsaládiasabb fesztiválja. Hogy milyen is valójában, arról az ötödik összművészeti kultúrtalálkozó nyitónapja kapcsán igyekszünk képet adni.
Szerdán éjféltájt 16 Celsius-fokra hűlt a levegő, de még több mint négyezer ember tolongott a Quimby nyitóbuliján a kisharsányi focipályán, igazi falusi lakodalmas hangulatban, a közönség sorai közt szaladgáló kutyákkal, kisgyerekekkel.
– Ez egy hamisítatlan vidéki szabadtéri találkozó, de sokkal természetesebb, mint a már nagyra nőtt hasonmás, a kapolcsi Művészetek Völgye – mondja Roland, aki párjával Vácról érkezett.
– Másodjára jöttünk, de a szervezők és több falubéli már ismerősként fogadott. A vendéglátásnak itt még megvan az egyedi bája – teszi hozzá párja, Johanna.
– Olcsó, jókor van jó helyen, de igazából azért páratlan, mert a mai világgal ellentétben hihetetlenül nyitott, minden percben alkalmat teremt értelmes új arcokkal megismerkedni – vélekedik Zsófi, a pécsi egyetemista.
------------------------------------------------------------------------
Ön kilátogat az Ördögkatlan Fesztiválra? Szavazzon a középső hasábban!
------------------------------------------------------------------------
– Őszintébb, mint a pécsi színházi találkozó, mert nem koncentrál egyetlen műfajra – fogalmazza meg álláspontját László, a középkorú pécsi férfi. – Az összművészet és a természetesség itt szó szerint értendő. A tárlatokon ott az alkotó, életre kelnek a művei performanszokban, a jazz, a rock, a folk csodás természeti környezetben szólal meg, a színház belopózik a pajtákba, az irodalom a szoborparkba, s még a borok is olyan helyi remekművek, melyeket érdemes felfedezni.
Napijegy, hetijegy
Az ország legkülönbözőbb részeiből többnyire sátorral érkeznek öt napra a fiatalok, és hetijegyet, utazást, étkezést, szórakozást is bekalkulálva személyenként átlagosan 50 ezer forintból gazdálkodnak. A másik nagy tábor a mindennap ideutazó pécsiekből és baranyaiakból áll. Így fejenként húszezerből jön ki a hét, ingyenes napi lebuszozással, esti borozgatásokkal. A helybeliek kedvezményes jeggyel, jelképes áron (1500 Ft) járhatják végig katlanbuszokkal a találkozót, s csak rajtuk múlik, hogy mennyit áldoznak emellett étel-italra.
A baranyai napilapra ITT fizethet elő!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön kilátogat az Ördögkatlan Fesztiválra?
- Igen, több napon át bulizok itt. 14.29%
- Egy napra kinézek. 20.41%
- Nem, mert nem érdekel. 65.31%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. vengaboy 2012. augusztus 3. 11:10
A Quimby koncert természetesen a nagyharsányi focipályán volt.
-
1. peju00im 2012. augusztus 3. 06:02
Nem tudom én a jegyárra nem ezt a 20.000 ft-ot olvastam! 11 ezer aug. 1-től,van 3 napos bérlet 9000-ért!
http://www.ordogkatlan.hu/p/jegyek.html
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





