Közélet

2014.08.31. 15:05

Becsöngettek: hosszabb lesz a tanév

Fekete napnak számít vélhetően sokezer somogyi diák számára a hétfő, hiszen kezdetét veszi a 2014–15-ös tanév. Kaposváron 4296-an kerekednek fel a Kodály központi iskola tizenkét tagintézményébe, közülük 476-an elsősként először ülnek iskolapadba – a megyei adatokat hiába kértük a kormányhivataltól…

Vas András

Az idei tanév egy nappal hosszabb lesz az előzőnél, a diákoknak 181 alkalommal kell iskolába menniük június 15-ig, az utolsó tanítási napig. A kilenc és fél hónapos időszakot az őszi, a téli és a tavaszi szünet szakítja meg, ezek közül hagyományos a karácsonyhoz kapcsolódó pauza a leghosszabb: december 19. után legközelebb január 5-én lesz tanítás.
Ahogy az elmúlt esztendőkben, úgy az idén is tartogat újdonságokat a tanév. Tavaly kezdődött meg az új Nemzeti Alaptantervhez illó kerettantervek bevezetése felmenő rendszerben, vagyis az idén már ezek alapján kell tanítani az általános iskola 1–2., 5–6., illetve a középiskolák 9–10. évfolyamain.



Mindez azt jelenti, hogy immáron négy évfolyamon kötelező heti egy órában az erkölcs- vagy hittan óra, az ötödikeseknek hetente egyszer dráma- és tánc-, illetve hon- és népismeret órán kell részt venniük, kilencedikben pedig az előbbi vagy a mozgókép és médiaismeret szerepel a kötelező tantárgyak között. Az 1–7. osztályosok technika, életvitel és gyakorlat órára is járnak majd, a szakközépiskolák kivételével pedig 10. osztályig kötelező a heti egy óra vizuális kultúra, 11-ben pedig heti egy etika szerepel az órarendben. A tantervekbe tizede szabadon felhasználható órakeret, az intézmények emelt óraszámban taníthatnak bizonyos tárgyakat, vagy választható tantárgyakat vesznek fel, mint például a családi életre nevelés, a jelenismeret, a gazdasági és pénzügyi kultúra, az etikus vállalkozói ismeretek, a sakk, a kajak-kenu vagy a túrázás. Az új kerettantervek alapján tanuló diákok már csak az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által fejlesztett, és a Nemzeti Tankönyvtanács által jóváhagyott tankönyvekből tanulhatnak, ezeket kísérleti jelleggel vezetik be, és egy tanév után módosítják őket, a visszajelzések alapján.

Központi tanévnyitó a kaposvári sportcsarnokban

Szabóné Kudomrák Zsuzsanna, a Kodály Zoltán központi iskola főigazgatója köszöntötte a gyermekeket, szülőket és a tanárokat vasárnap este. Szita Károly, Kaposvár polgármestere a pedagógusok munkáját méltatva kiemelte: nemcsak a saját gyermekeikért felelnek, hanem azért a rengeteg fiatalért is, akiket nap mint nap rájuk bíznak. S

zép és hatalmas feladat ez, mert egy kicsit a családok, a gyermekek életének részévé válnak. Ők tanítják meg az elsősöknek, hogyan kerekítsék a betűket, hogyan olvassák össze a szavakat, számoljanak. Ezek a tudás alapjai. Elindítják őket az életben, lerakják tudásuk pilléreit, amelyekre építkeznek ezután.



A kötelező mindennapos testnevelés órát – szintén felmenő rendszerben – két éve vezették be, vagyis az idén már csak negyedikben, nyolcadikban és tizenkettedikben érvényes a régi módi – a többi évfolyamban heti két óra kiváltható diáksportköri tevékenységgel, illetve versenyszerű sportolással, már ha a diák rendelkezik egyesületi tagsággal vagy amatőr sportolói sportszerződéssel. Vagyis meglehetősen sok újdonság vár a tanulókra június közepéig, akiknek talán némi vigaszt jelenthet: az őszi szünet kezdetéig csak 38 tanítási napot kell kibírniuk…

zép és hatalmas feladat ez, mert egy kicsit a családok, a gyermekek életének részévé válnak. Ők tanítják meg az elsősöknek, hogyan kerekítsék a betűket, hogyan olvassák össze a szavakat, számoljanak. Ezek a tudás alapjai. Elindítják őket az életben, lerakják tudásuk pilléreit, amelyekre építkeznek ezután. Vérosi tanévnyitó Kaposvár, 2014 -->

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!