Ladik

2009.01.13. 09:58

A mi városunk

A mi városunk Barcs, a Dráva fővárosa. Somogy megye déli részén fekszik. Horvátország felé határátkelőhely.

Ricsi angyalai

Városunk természeti környezete egyedülálló az országban. A gyorsfolyású és rendkívül tiszta Drávában él Magyarország halfajainak több mint kétharmada. Csak itt található meg néhány különleges madárfaj. Hazánk egyetlen teknősfaja, a mocsári teknős is itt lelt otthonra. Ezt a rendkívüli adottságokkal rendelkező tájat óvja, védi a Duna Dráva Nemzeti Park igazgatósága. Segítségünkre vannak abban is, hogy megismerhessük ezt a paradicsomi vidéket és élővilágát.
A Barcsi Borókás parkerdejében is szabadon túrázhatunk 
A Dráva sok turistát vonzz az utóbbi időben. Ez köszönhető a sétahajózás lehetőségének és a különböző vízi sportoknak. Kellemes sétát tehetünk a parti sétányon is.

Barcs a fővárosa a „Három Folyó Nemzetközi Kerékpártúra” magyarországi 230 km hosszú szakaszának is.
A Dráva Múzeum egész évben színes, érdekes kiállításokkal várja a látogatókat. Ezeknek otthont ad egy régi magtárépület, amit 1979-ben adtak át.
A Városi Könyvtár nemcsak olvasási lehetőséget biztosít, hanem kulturális programokkal is várja az érdeklődőket.
A 2006-ban felújított Móricz Zsigmond Művelődési Központ szaktantermeiben magas színvonalú művészeti oktatás folyik. Az élet minőségének gazdagításához, az ünnep együttes örömeihez, az esztétikai élmények megéléséhez, a helyi kultúra megismeréséhez művelődési alkalmakat kell teremteni. Ezt a célt szolgálják az intézmény által szervezett rendezvények, programok: színházi előadások, könnyű- és komolyzenei hangversenyek, az amatőr együttesek önálló estjei, különféle műsorok, bemutatók, regionális művészeti találkozók stb.

A Vikár Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1986. szeptember 1-jén kezdte meg működését. Minden korosztálynak lehetőséget kínál a zenetanulásra. A kor divatját tekintve érthetően a szintetizátor és a gitár áll a népszerűségi lista élén, de sokan választják a zongorát is.
E klasszikus hangszer iránti érdeklődésnek és a hozzáértő, magas szintű oktatásnak is köszönhető, hogy az intézmény rendezheti meg évente a Somogy megyei Zeneiskolák Zongoraversenyét és Négykezes Találkozóját. 1993-ban Somogy megye Művészeti Díja kitüntetésben részesült
Jelenleg hét összevont vezetésű, részben önálló gazdálkodású tagóvoda van. 
A városban az Arany János Általános Iskola, valamint a Deák Ferenc Általános Iskola fogadja az óvodából elballagott gyerekeket.
Az általános iskolát elvégző diákok tanulmányaikat folytathatják a BNI Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium-ban, a Dráva Völgye Középiskolában, illetve a Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskolában.

Említést érdemel a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, mely Barcs és vonzáskörzetében élő 0-18 éves korú, eltérő fejlődésű, speciális szükségletű gyermekeket látja el. 
Aki ma Barcsra jön, színvonalas körülmények között fürdőzhet a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ területén. A fürdés mellett strandröplabda és lábtengó pályák, játszótér, étterem és büfé várja az ide látogatókat. A Rekreációs Központ sokoldalú szolgáltatásai révén a családok, a fiatalok, és a gyógyulásra váró vendégek számára egyaránt kikapcsolódást biztosít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!