Közélet

2010.11.25. 07:00

Eltűntek az iszapügy aktái? Kikötőért lopták el a Balatont

A napokban bezárt balatonlellei jachtklub kikötőjének megépítésére nem volt engedély. A visszabontás elmaradt, az aktákat nem találják.

Fónai Imre

Illegális mederfeltöltés miatt marasztalta el négy éve a környezetvédelmi felügyelőség a napokban bezárt balatonlellei yachtklub akkori üzemeltetőjét, sőt, bíróság is kötelezte 2009. árpilis 15-i határidővel az eredeti állapot helyreállítására, mégsem történt semmi. A környékbeliek tavaly és az idén sem tudtak fürdeni partközelben a térdig érő iszap miatt és a csónakjukkal sem tudtak kiállni a kikötőhelyükről.

Csaknem száz tulajdonosból álló lakóközösség tett panaszt négy éve amiatt, hogy a Balaton vizébe 250 méterre benyúló vitorláskikötő-mólót építettek az üdülőhöz, állításuk szerint engedély és a megkérdezésük nélkül. A környezetvédelmi hatóságnak küldött bejelentésükben az áll: „Az elmúlt időben megdöbbenéssel észleltük – mivel semmiféle értesítést, mint a víziépítkezés hatásterületének ingatlantulajdonosai illetve jogszerű használók nem kaptunk – hogy a Köztársaság úti volt Giuseppe-üdülő területéhez csatlakozóan (ahol az üdülőterületet megcsúfoló sűrűségű beépítés folyik) mintegy 250 méterrel a Balaton vizébe benyúló hajókikötő épül. Ez a látványként is durva méretű építmény a Balaton vízparti környezetét károsan megváltoztatja azzal együtt, hogy az építkezés tudomásunk szerint építési engedéllyel sem rendelkezik. A káros hatások, parti szennyezés, vízkárosodás máris jelentkeztek.”

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazat adott a panaszosoknak, amikor azt írta: „A bejelentésben foglaltak kivizsgálására került sor a KDT Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség részéről amelynek során megállapították a hatóság képviselői, hogy az érintett területen engedélytől eltérő munkálat elvégzésével járó mederfeltöltésre került sor. A környezetvédelmi hatóság az ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvben foglaltak alapján visszabontási kötelezettség teljesítése tekintetében szankció alkalmazásával eljárást indított.”



Az egyik érintett lellei lakó azt mondta: a kikötő létesítéséhez szükséges több méter mélységű mederkotrás folytán kiemelt homokos iszap változatlanul a mai yachtklubtól keleti irányban található ingatlanok előtti parti vízben van. Emiatt 3-400 méter hosszúságban a Balaton-part az odahordott laza szerkezetű, le nem ülepedett iszap miatt alkalmatlan a rendeltetésszerű használatra. Ötven métert kell térdig érő iszapban haladni ahhoz, hogy fürdeni lehessen, a csónakjaikkal pedig azóta nem tudnak kiállni a kikötőhelyükről.

– Azóta már a bíróság is nekünk adott igazat, mégsem történt semmi; nem mer ezekkel szembe szállni senki – tette hozzá a panaszos hölgy. – Azt mondták nekünk legutóbb a környezetvédelmi felügyelőségen, hogy eltűntek az ügy aktái...

Szerkesztőségünk érdeklődött az ügyről a környezetvédelmi felügyelőségen, ahonnan az a válasz érkezett: „Elektronikus úton érkezett megkeresése 2010. november 03-án 27696/2010. ügyszámon iktatásra került, a kérdés megválaszolása jelenleg is folyamatban van.”

SZOT, Hunguest, Victorio, yachtklub

A mai lellei yachtklub tulajdonviszonyait Léhmann György siófoki ügyvéd igyekezett felderíteni. E szerint a Nyugdíjasok Magánbiztosítójának üdülője (MABI) a negyvenes években a SZOT tulajdonába került, majd Giuseppe de Victorio néven volt ismert. 1998-tól a Hunguesté lett, ma a CIB Bank tulajdonolja, ahogyan megírtuk, a bank adott ki közleményt a minap az üdülő bezárásáról. Érdekes: nyolc társaság is fióktelepnek jegyeztette be a balatonlellei Köztársaság utca 36-38-at a cégnyilvántartás szerint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!