Nem csak lát Nóra helyett, az emberek szívét is megnyitja a labrador

Többek közt ezt jelenti a születésétől látássérült Edelényiné Sebestyén Nórának Strimmel. Aki nem egyszerűen egy nyolc éves fekete labrador, hanem társ, barát, segítő, de igazából ennél is több: vakvezető kutya.
Strimmel egy a négy somogyi, illetve a 123 hazánkban élő, vakvezető tanúsítvánnyal rendelkező kutyából. - Ennek persze a sokszorosára volna igény az országban - mondta Edelényiné Sebestyén Nóra. - Három kutya iskola igyekszik kielégíteni az igényeket, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány adja ki talán a legtöbbet, de ők is csak évi 10-12 kutyát tudnak kiképezni. Leginkább anyagi okok miatt, mert főként adományokból finanszírozzák a tevékenységüket. Ezért is múlik nagyon sok minden a jólelkű adományozókon. Persze megfelelő számú kutya is szükségeltetik a képzéshez, jó tenyészetből kell származnia az ebnek, egészségügyi és mentális szűrővizsgálatokon is át kell esniük, de még a képzés során is kiderülhet, hogy nem alkalmas vakvezető kutyának a kiválasztott állat.

A vakvezető kutyának ugyanis elképesztő jó idegrendszerrel kell rendelkeznie, mivel óriási megterhelésnek van kitéve szellemileg, amikor a vak embert vezeti. Ezen kívül jól kell reagálniuk a zajokra, az emberekkel megfelelően kell viselkedniük, de ha például a közlekedési járművekkel bármilyen problémája van a kutyának, az már eleve kizáró ok.
A vakvezető kutyák másfél, de inkább két éves korban kerülnek gazdához, erre a feladatra leginkább a golden retrieverek és a labradorok alkalmasak. A kutyák kiképzése hat-kilenc hónap, a költsége másfél millió forint. Strimmel három éves volt, amikor Nóra megkapta. Azt mondja, nagyon szerencsés, mert igen hamar, egy évvel az igénylés után kapott kutyát a miskolci Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványtól. - Óriási az igény a vakvezető kutyákra, mindig van várólista, de azt is érdemes tudni, hogy nem sorszám szerint kapják az igénylők a kutyákat, hanem igyekeznek megismerni a gazdákat és a kutyákat is töviről hegyire, próbálnak temperamentum és egyéb szempontok szerint egymáshoz illő párokat találni - mondta Nóra.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Strimmel csak azt nem szereti, ha néha-néha otthon kell maradnia
[/caption]

Ez kettejük esetében annyira jól sikerült, hogy Nóra szerint Strimmelnek egyetlen baja van, ha gazdája valahova nem viszi magával. - Nem sokszor van ilyen - mondta. - Mert úgy érzékelem, nagyrészt tiszteletben tartják a törvényi előírást, miszerint valamennyi nyilvános helyre bevihető a vakvezető kutya szájkosár nélkül. Kaposváron eddig egyetlen bolt volt, ahova nem engedtek be bennünket.

Sok mindent tudnak, de nem emberek

1994. április 27-én ünnepelték meg először a vakvezető kutyák világnapját. Az ötlet a Nagy-Britanniában lévő Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségétől származik. Szombaton országszerte, így Kaposváron is hívták az érdeklődőket a Kaposvár Plázába, ismerkedjenek a gazdákkal és vakvezető kutyáikkal. Utóbbiakról tudni kell, hogy mire képesek és mire nem. Képesek arra, ha a hám rajtuk van, gazdájuk mellett, kicsit előttük vezetik őket. Segítenek az irányok megtartásában, és abban, hogy véletlenül se lépjen le a járdáról a gazda. Megállással jelzik a le- és fellépőket, megtanulták az irányokat, oda tudják vezetni a gazdájukat a zebrához, épületek bejáratához. Ha lehetséges, kikerülik az embereket, az úthibákat, olyan akadályokat, amelyek gazdájuknak nehézséget jelentenének. Megtanulták, hogy néha meg kell tagadni a parancsot: utasításra sem mennek tovább, ha az úton gödör tátong, vagy kikerülhetetlen akadály zárja el az utat.

Nem tudják ugyanakkor értelmezni a jelzőlámpák színét, nem ismerik a számokat, nem ismerik föl a megállókat. Ismeretlen helyen nem tudják melyik sarkon merre kell fordulni, s ha nincs rajtuk a hám, nem dolgoznak, nem várhatók el tőlük olyan dolgok, amik a vezetéssel kapcsolatosak.