praktika

2019.06.30. 17:46

Árthat a tengervíz a bőrünknek?

A bőrön élő mikrobák, melyek testünk védelmét szolgálják, majdnem teljesen lemosódnak a tengervízben való úszás következtében.

Forrás: Shutterstock

A kutatócsoport kilenc önkéntes bőrét vizsgálta meg a kísérletben egy kaliforniai strandon. Az alanyok bőréről úszás előtt és után, természetesen a levegőn száradva, vettek mintát, majd 6 és 24 óra elteltével ezt megismételték – olvasható a New Scientist hírei közt – írja a Híradó.

Úszás után a tesztalanyok bőrét a tengervízből származó baktériumok borították.

A Vibrio baktériumcsaládba tartozó mikrobák minden fürdőző bőrén jelen voltak, és ennél is meglepőbb, hogy a számuk tízszerese volt a bőrön, mint a tengervízből vett mintában.

A kutatók felhívták rá a figyelmet, hogy ha bőrünk találkozik ezekkel a tengerben élő mikrobákkal, az

megnövelheti a kockázatát, hogy különböző fertőzéseket szedjünk össze.

A kutatók szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy fel kellene hagynunk a tengeri fürdőzéssel, mindössze arra érdemes odafigyelni, hogy úszás után alaposan zuhanyozzunk le.

A mikrobák a jelenléte egy egészséges embernél nem valószínű, hogy problémát okoz, viszont

ha a bőr sérült, a baktériumok a vízzel könnyen bejuthatnak a szervezetbe.

Bár a kísérletben az óceáni baktériumok mennyisége a bőrön 24 óra elteltével csökkenni kezdett, voltak olyanok is, amelyek sokkal tovább a bőrön maradtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!