Hírek

2005.10.06. 00:00

Egyszázalékos nyugdíjemelés

Novembertől januárig visszamenőlegesen egy százalékkal emelik a nyugdíjakat, jelentette be a kormányszóvivő szerdán. A pénzt egy összegben, a tizenharmadik havi nyugdíj őszi részletével együtt a szokásos novemberi nyugdíjfizetési napon kapja mindenki kézhez.

H. P.

Egy átlagos nyugdíjas 90 ezer forint körüli összegre számíthat. A jövedelempótló, illetve kiegészítő jellegű juttatások is egy százalékkal emelkednek. Mindez 21,1 milliárd forinttal terheli meg az államkasszát. Batiz András egyben azt is közölte, hogy a múlt héten bejelentett nyugdíjemelési elképzeléseken felüli egy százalékról van szó. A miniszterelnök 2010-ig tartó nyugdíjemelési terve 2,6 millió embert érint, a költségvetést pedig összességében 134 milliárd forinttal terheli meg. Öt év alatt, nyolc lépcsőben, a leginkább hátrányos helyzetűek – kisnyugdíjasok, özvegyi és rokkantnyugdíjasok – ellátását igyekeznek javítani. A jelenlegi rendszer igazságtalan: az azonos szolgálati idővel és fizetéssel nyugdíjazottak ellátása között óriási eltérések lehetnek attól függően, hogy mikor fejezték be a munkát.

A leginkább hátrányos helyzetben talán az 1988 előtt nyugdíjba vonult  680 ezer ember van, akiknek a havi ellátmánya mostanra jórészt elértéktelenedett. Ezen igyekszik enyhíteni a most bejelentett változtatás egyik eleme 2007-től. Ennek értelmében az 1987 decemberéig nyugdíjba ment férfiak 3 százalékos, a nők 5 százalékos extra emelést kapnak, ami havonta átlagosan 3400 forintot jelent, a költségvetés számára pedig 27 milliárdos kiadást. Hogy az emelés mértéke sok vagy kevés, megítélés kérdése. A tegnapi számunkban nyilatkozók szerint a nyugdíjból nem lehet megélni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!