Hírek

2007.02.20. 06:02

Verebesnek elege van

Saját bevallása szerint nem ért a politikához, mégis arról kell beszélnie, mivel ott van a legtöbb hülyeség. Verebes István a tévében már nem humorizál, de a színpadon kárpótolja magát ezért.

Dián Tamás

– Eltűnt a Mi kérünk elnézést! című politikai kabaréműsor stáblistájáról. Miért?

– Nem kerültem messze a műfajtól. Hat héten át azon a színházi előadáson dolgoztam, amelynek a premierje most pénteken volt a Mikroszkóp Színpadon. A produkció címe: Mikor lesz elegünk? Én írtam, én is konferálom, és valahogy menet közben úgy alakult, hogy az egész a hangnemről és a kultúráról szól. Meggyőződésem ugyanis, hogy minden negatív társadalmi jelenség alapmotívuma az esélytelenség, az alulinformáltság és a közöny. Úgy gondolom, ha a közélet továbbra is a jelenlegi tónusban zajlik, a jövő nagyon züllött, hülye és lestrapált lesz.

– Kritika nélkül nincs poén, manapság viszont a bírálat alapján politikailag is valahová sorolják az embert. Ki lehet ezt védeni?

– Az ilyesmi már nem érdekel. Rólam a Népszabadság ugyanolyan hangnemben ír, mint a Magyar Nemzet. Én sohasem egyik vagy másik oldalt bírálom, hisz a politikához nem is értek. Csupán ahhoz tudok hozzászólni, amit hülyeségnek tartok. Ha ez a politikához kapcsolódik, az – ahogy mondani szokták – pusztán a véletlen műve. Illetve egyes politikusoké.

– A Rádiókabaré háza tájáról is eltűnt. Miért?

– Egyszerű: nem hívnak. Bár az igazat megvallva, nem is nagyon szeretek csak úgy viccelődni. Régebben, amikor még ott szerepeltem előttem Sinkovits Imre lépett fel, utánam pedig Agárdy Gábor következett. Most hadd ne soroljam, kik lennének előttem és utánam...

– Látjuk még a Mi kérünk elnézést! szereplői, írói között?

– Ezt még nem tudom megmondani. A Magyar Televízió ugyanis nem veszi jó néven, ha a reggeli műsorán kívül más csatornán is megjelenek. Ha ez a kérdés megoldódik, részemről nincs akadálya, hogy újra mások helyett kérjek elnézést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!