Közélet

2007.03.03. 16:45

Hét zenekar fújta az ötödik földvári találkozón

Hét csapat fújta szombaton a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban a gyermek- és ifjúsági fúvószenekarok Somogy megyei találkozóján.

Fónai Imre

A földvári fúvósok éppen egy évtizede vetették föl, hogy kétévente jöjjenek össze a megye legjobb együttesei, ez tehát már az ötödik ilyen rendezvény volt. Ezúttal a házigazdákat kettő, Kaposvárt négy, Tabot egy csapat képviselte. Mindegyik húsz-húsz perces műsort adott a földvári közösségi házban, a hagyományoknak megfelelően a házigazda helyi ifjúsági együttes nyitotta a sort. Pécsi és szegedi fúvós szaktekintélyek ültek a zsűriben, merthogy ugyan elsősorban jó hangulatú találkozó ez az esemény, de azért megméretés is. A fúvós együttesek bemutatták új repertoárjukat, majd a szakemberek értékeltek. Egy-egy kiemelkedő produkciót különdíjjal jutalmaztak, sorrendet nem állítottak föl a csapatok között.

Nincs vége ezzel a földvári fúvósnapoknak, két hét múlva jeles ünnephez érkezik ugyanis az ifjúsági együttes, tizenöt évvel ezelőtti megalakulásukat köszöntik ünnepi koncerttel. S már hozzáfogtak a földváriak a nyári második Térzene Fesztivál megszervezéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!