Hírek

2007.03.09. 17:13

Napelemgyár épül Rétságon májustól

Még az idén elkezdődhet Rétságon egy napelem-előállító gyár építése, amely évi százmilliárd forintos exportbevétellel számol – közölte pénteken Kóka János egy gödöllői sajtótájékoztatón.

Z. H.

A gazdasági és közlekedési miniszter hangsúlyozta: Magyarországon négyszázszor annyi a napsugárzás, mint amennyi ebből előállítható energiára az országnak szüksége lenne. Jelenleg viszont még csekély mértékű a felhasználás, mert a napelemek drágák, a megtérülési idő túl hosszú.

A kormány a következő hét évre 100 milliárd forintot irányoz elő megújuló energiák hasznosítására. Néhány héten belül megnyílik az a hárommilliárd forintos pályázati keret, amely a háztartások energia-hatékonyságának javítását szolgálja. Ezen belül támogatást lehet igényelni a megújuló energiaforrások, így például napkollektorok beszerzésére is.

Maczinkó István, a rétsági gyár építését szervező HelioGrid Magyarország Napelemgyártó Kft. igazgatója elmondta: a 16,5 milliárd forintos beruházás hatvan százalékát magyar, a többi részét svájci és amerikai befektetők finanszírozzák. A gyártósorok beszerelése májusban indul. Az üzemben nyolcszáz új munkahely jön létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!