Hírek

2007.03.13. 06:29

A Gumimacikat is legyőzték

Tizenhat éve sikeresek a hazai könnyűzenében, de a Gumimacik miatt nemrég kis híján feloszlottak. Az Irigy Hónaljmirigy zenekar egyik frontembere, Sipos Tamás nem titkolja: egyre nehezebb jó hazai alapanyagot találni a paródiáikhoz.

Dián Tamás

– Eddigi lemezeik mind tematikusak voltak,  nemrég megjelent új albumuk viszont inkább „vegyes felvágott”. Nem volt ötletük a koncepcióra?

– Igazából nem is gondolkodtunk ilyesmin. A régebbi felvételek során annyi jó ötletünk összegyűlt, hogy azt mondtuk: vagy kiadjuk egyben ezeket, vagy örökre elvesznek. Így állt össze a K. O. Média című album. Egy kis fantáziával egyébként ezt is fel lehet fűzni egy vezérfonalra, hiszen azokat parodizáljuk, akiket a média mostanság futtat.

– Úgy tűnik, egyre nehezebb kifigurázható jó zenei anyagot találniuk. Jól látom?

– Sajnos ez így van. Ma már alig vannak olyan dalok, illetve előadók, amelyeket, illetve akiket mindenki ismer. Ezért is egyre nehezebb összeállítani egy lemez anyagát. A mostani albumra is azért kerültek külföldi számok, mert egyszerűen nem volt elegendő magyar dal.

– Nem lehangoló egynyári slágereket átdolgozni? Egy-két év, és senki sem emlékszik rájuk.

– Na, azért előfordulnak kivételek. Büszkén mondhatom, van olyan paródiánk, amely túlélte az eredeti verziót. Például a Sing-Sing együttes Halál a májra című dalát már sehol sem játsszák, de a mi átiratunkban még mindig óriási sikere van.

Irigy Hónaljmirigy

A zenekar alakulása: 1991 szilvesztere

Pályájuk: Eddig 10 lemezt adtak ki, 2000 óta rendszeresen műsorokat készítenek a TV2-nek.

Elismeréseik: Aranyszarvas-díj, Huszka Jenő-díj, Arany Zsiráf.

Hobbijuk: fekvés, szotyizás, ivászat.

– Március 17-én a Budapest Sportarénában tartanak lemezbemutató koncertet, de kevesen tudják, hogy ez a fellépés kis híján meghiúsult. Miért is?

– Mert majdnem feloszlottunk. A kiadónk arra kért, készítsük el a Gumimacik című dal paródiáját, de ezzel kapcsolatban annyi indulat volt a zenekarban, hogy a vitáink egészen elmérgesedtek. Konkrétan azt mondtuk, hogy van egy határ, ami alatt nem veszünk tudomást bizonyos dolgokról. Végül annyiban maradtunk, hogy írunk szöveget a Gumimacikra, aztán ha nagyon gáz, eldobjuk. Nem így lett, s most utólag azt mondom: elég jó kis odamondogatós szám lett belőle.

– Sok a találgatás a több mint egy éve autóbalesetet szenvedett Ambrus Zoltán állapotáról. Ő felépült már?

– Két koncerten vagyunk túl és eddig bírja a tempót. Fizikailag persze még erősödnie kell, de egyébként olyan, mint régen. Sőt: korábban sokat fájt a feje, de a karambol óta ez elmúlt. Persze, ezt a migrénűző módszert senkinek nem ajánljuk.

Pályájuk: Eddig 10 lemezt adtak ki, 2000 óta rendszeresen műsorokat készítenek a TV2-nek.

Elismeréseik: Aranyszarvas-díj, Huszka Jenő-díj, Arany Zsiráf.

Hobbijuk: fekvés, szotyizás, ivászat. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!