Közélet

2007.03.24. 08:58

Ringbe szállt a negyedik muskétás

Egy évvel ezelőtt tették le négy somogyi tornacsarnok alapkövét. A projektben résztvevő települések közül a magyaratádi, a somogyjádi és a szennai sportcentrumot már tavaly átadták, pénteken pedig a nagybajomi kulcsa is az önkormányzat kezébe került.

F. Szarka Ágnes

– Több szempontból is kitörési pontot jelent ez a tornacsarnok – mondta a megnyitón Czeferner Józsefné polgármester. – Hiszen sportolási lehetőséget biztosít a fiataloknak és a környék lakóinak. Az önkormányzatnak pedig kulturális és egyéb rendezvények megtartását teszi lehetővé. Egyedül, saját erőből ezt a beruházást soha nem tudtuk volna megvalósítani. Sportcsarnok költsége elérte az 1,5 milliárd forintot, ennek fele állami támogatás, míg a fennmaradó 800 millió forintot 15 év alatt kell kifizetnünk.

Suchman Tamás országgyűlési képviselő azt mondta, hogy három évvel ezelőtt határozta el a koalíciós kormány, hogy támogatja mindazokat az infrastruktúrális beruházásokat, amik a fiatalok egészséges sportmozgalmához és az iskolai oktatás feltétel rendszeréhez tartozik. Ennek köszönhetően készült el Somogyban  négy sportcsarnok, és épül négy uszoda.
–  Fejlesztéspolitikai államtitkárként végi kisértem, koordináltam az önkormányzatok  pályázatát – mondta. – Ennek a csarnoknak a feladata, hogy mindenkinek biztosítsa a sportolási lehetőséget. Ez a létesítmény megfelel minden kihívásnak, ami a 21. század versenysportjához kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!