Közélet

2007.04.06. 20:09

Több beleszólást kérnek a kórházak

– Támogatja a szövetség a reformot, de azt szeretné, ha észrevételeit a döntéshozók sokkal inkább figyelembe vennék, mint eddig – mondta a Magyar Kórházszövetség elnöki tisztébe a pénteken véget ért 19. kongresszuson beiktatott Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója.

Fónai Imre

Hozzátette: továbbra sem politizálnak, hanem a szakma érdekeit képviselik. A siófoki főigazgató szerint egyébként azért éppen a kórházakon kezdték az egészségügy átalakítását, mert a fekvőbeteg-ellátás a legdrágább, ezért ott lehet a legnagyobbat „vágni”.

Visszautasítják azt a gyakorlatot, hogy az egészségügy működési zavaraiért az ellátás szereplőit teszik felelőssé.

Csökkent az aktív ágyak száma, de a kórházszövetség azt szeretné elérni, hogy ezzel együtt ne kerüljön ki pénz a rendszerből. – Maradjon meg az eddigi finanszírozásuk a kórházaknak, mert csak így biztosítható az eredményesebb gyógyítás – szögezte le Varga Ferenc. – Minőségi ellátást szeretnénk, ennek viszont tárgyi és személyi feltételei vannak. Csak egy példa: most is kevés a szakorvos, de júliustól, amikortól az uniós irányelvek szerint az ügyeleti idő is munkaidőnek számít, tovább nő az ágazat munkaerő-szükséglete.

A szövetség siófoki kongresszusának állásfoglalásában olvasható: visszautasítják azt a gyakorlatot, hogy az egészségügy működési zavaraiért az ellátás szereplőit teszik felelőssé a hibás döntések, az alulfinanszírozottság, a szakemberhiány helyett.

Golub Iván, a szervezet leköszönő elnöke ismertette tegnap a friss felmérés eredményét, miszerint az elmúlt egy hónap során a járóbeteg-szakellátás betegforgalma az intézmények hatvan százalékában csökkent, ugyanakkor a fekvőbeteg-ellátásban nem történt érdemi változás. A kórházak nyolcvan százalékában kézi erővel könyvelik a vizitdíjat és a napidíjat, s a felmérésből az is kiderül, hogy a szakma nehezebben fogadta el a változásokat, a lakosság megértőbb volt e tekintetben...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!