Hírek

2007.05.15. 08:08

Miért hallgat a rendőrség?

A rendőrség tekintélyét alaposan megtépázhatja a Széna téri tolvajlás, illetve az esetleges nemi erőszak ügye. De még ennél is jobban árt a testületnek, ha a vezetői hallgatásba burkolóznak.

Stanga István

Még el sem ültek a tavaly október 23-i utcai rendőri fellépés keltette hullámok, a rendőrség újabb, talán még kínosabb események főszereplője lett. Egyfelől ott volt a Széna téri túszejtés ügye, amikor is az egyenruhás testület egyik tagja pénzt lopott a pénzintézetből. Most pedig egy 21 éves hölgy feljelentése döbbentette meg a közvéleményt. Ő azt állítja, hogy rendőr egyenruhás személyek közúti ellenőrzést színlelve megállították, majd megerőszakolták, illetve orális szexre kényszerítették.

Fogalmam sincs arról, hogy ebben az utóbbi történetben (hiszen a lopásos sztori tiszta sornak tűnik) milyen eredményt is hoz majd a nyomozás. Az orvosi vizsglat alapján az erőszak ténye bizonyítottnak látszik. Ráadásul nehéz lenne elfogadható magyarázattal szolgálni arra vonatkozóan, vajon milyen érdeke fűzödött volna a lánynak egy ilyen rémmese kitalálásához. Hogy most mindenki rendőr egyenruhás alakokról beszél, az pusztán óvatosságnak tekinthető, mert kevéssé tűnik valószínűnek, hogy valakik  egyenruhákat és rendőrautót beszerezve indulnak nemi erőszakot elkövetni.

Az említett esetek (bár fajsúlyukat tekintve messze-messze nem egyformák) súlyosan felháborítóak, s felvetik azt a kérdést, vajon milyen kiválasztási procedúra alapján vesznek fel valakit a testületbe. Persze, már hallom is az illetékesek válaszát, miszerint tökéletes szűrés nem létezik, így aztán egy akkora szervezetbe, mint a rendőrség, kerülnek be nem odavaló emberek.

S hogy miért kénytelen az ember a rendőrség helyett válaszolni a felmerülő kérdésekre? Nos, azért, mert ők hallgatnak. Ha egy-egy sikeres akcióról, nyomozásról van szó, alig férnek el a nyilatkozók az asztalnál, most viszont igen nagy a csend. Valamit pedig mondani kell(ene), ellenkező esetben a közvélemény arra gyanakszik majd (tegyük hozzá: joggal), hogy el akarkák sumákolni a dolgot. Ezt erősítheti ráadásul az is, hogy – noha az eset május első hetében történt – máig nem találják az esetleges gyanúsítottakat.

Az igazság az, hogy egy ilyen jellegű ügy mindenütt alaposan megtépázza a rendőrség tekintélyét. Ennek ellenére nem sok olyan ország létezik,  ahol már másnap ne lennének kénytelenek megszólalni a legfőbb rendőri vezetők. Demokrácia pedig talán egy sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!