Alföldi a Napkirály udvarában

Alföldi Három nővérjének szereplői korosabbak az ismert csehovi nőalakoknál.
– Kicsit átírta, ahogy szokta? – kérdezem.
– Ettől tudok játszani a múlttal és a jelennel – szabadkozik.
Alföldi szerint napjainkban sok szempontból nehezebb az élet, mint amilyen sorsot Csehov írt meg a nővéreknek.
– Több negyvenes-ötvenes barátom él család nélkül, teljesen egyedül. A házasság, a jó kapcsolat megtartása is állandó munka. Talán nem marad rá időnk, erőnk, hogy foglalkozzunk vele – mondja, miközben eloroz egy szál cigarettát. A darab befejezése titok, elégedjek meg azzal, nem lesz happy end.
Szinte mentegetőzve mondja, hogy decemberben kicsit pihen. Két operarendezését – Attila, Faust – nemsokára újabb követi. Versailles-ba utazik, a napkirály színházába hívták. Jövő héten indul megismerkedni a színészekkel. A rendezés még odébb van. Tavasz óta Alföldi játssza Casanovát Kecskeméten. A Bábszínházban a tavaszi fesztiválon a Sade márkit rendezi felnőttelőadásban. Majd Miskolcon, Polgár Lászlóval a főszerepben színpadra viszi
A kékszakállú herceg vára című Bartók-operát.
Hamarosan Bacsó Péterrel forgat, akinek a filmjében főszerepet kapott. A készülő film forgatásáról nem hajlandó többet elárulni, de tudjuk, ez lesz élete első nagyjátékfilmje.
A tévés Alföldi is szóba kerül.
– Nem váltam el haraggal a TV2-től – mondja. – Megértettem, hogy a Lesz ez még így sem! nem kereskedelmi tévébe való. Nem hozott elég pénzt. Viszont annak ellenére, hogy késő este ment, jó volt a nézettsége – bólogat.
Arra gondolhatnánk, ha Alföldi fest, akkor elvonul csendes magányába és várja az ihletet. Ám nem így van. Otthon, éjszaka születnek a képek. A festő nem panaszkodhat, soha nem marad a nyakán egy kép sem. A tárlaton többnyire helyben elkelnek az Alföldi-festmények. Most már szorítja az idő, itt van a nyakán a kiállítás-megnyitó.
A kíváncsiság nem hagy nyugton, meg kell kérdeznem.
– Melyik a kedvenc? A színészet? A rendezés? – Nézem hamiskásan megcsillanó szemét, elmosolyodik, amolyan Alföldisen.
– A rendezésre nagyon fel kell készülni. A színész pedig a szerep kedvéért a lelkét, a szívét, ösztöneit megnyitja – elgondolkodik kicsit. – Erről nem nyilatkozom.
Aztán az időhiány kerül szóba, amivel annyian küzdenek. Mindenki rohan valahová. Talán ha egy nap negyven órából állna, könnyebb lenne. Mindenre maradna időnk. Alföldi például mikor találkozik a barátaival?
– Általában éjszaka, kora délelőtt vagy a hét végén – mondja. – Amikor már régen láttak, nem jelentkezem, felhívnak azzal, hogy élek-e még.
– Barátai a szakmából vagy a civil életből kerülnek ki?
– Főleg civilek – válaszolja.
Próba után még nem siet haza.
– Megszokta a belvárosi otthont a budai lakás után? – faggatom.
– Persze! Mindig is a dzsungelben éltem, olyan ez, mint város a városban, de még inkább, mint egy falu. Mindenki mindenkit ismer, a kis boltos késő estig nyitva tart. Így szeretem.