Friss hírek

2004.10.19. 13:00

Kormánydöntés előtt az innovációs törvény

A kutatás-fejlesztésről és technológiai innovációról szóló törvénytervezet elfogadását javasolja a kormánynak a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium.

BAMA

Az ajánlás révén hamarosan a kormány, majd az Országgyűlés elé kerül a javaslat. Az innovációs törvény a terület első átfogó  hazai jogszabálya. A jelenlegi változat közel kétéves szakmai  egyeztetés alapján készült el.

Az innovációs törvény célja az ország gazdasági  versenyképességének növelése a kutatás-fejlesztés és az innováció  ösztönzésével - mutat rá a közlemény. 

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal ismerteti az új  kerettörvényt, amely átfogó szabályozással kívánja ösztönözni a  kutatás-fejlesztést, az innovációs folyamatokat, valamint a kutatási  eredmények piaci hasznosulását. Fő elemei: a K+F és az innováció  finanszírozása, a szellemi alkotások hasznosítása, az innovatív  vállalat-alapítás támogatása, valamint az innováció emberi  erőforrásainak erősítése.

A tervezet szerint a költségvetési kutatóhelyeknek lehetőségük  lesz arra, hogy a támogatásokat a feladatokkal arányos ütemben  használják fel. A jogszabály kötelezi majd az érintetteket  szellemitulajdon-védelmi szabályzatuk elkészítésére, amelyhez  szakmai segítséget kapnak. Cél, hogy könnyebb legyen  a  szakemberáramlás a kutatóhelyek és az eredményeket megvalósító  vállalkozások között.

A törvényjavaslat enyhíti a költségvetési kutatóhelyek  vállalkozásalapításának korlátait annak érdekében, hogy a kutatási  eredmények közvetlenül hasznosuljanak. Megteremti a kutatómunkában  résztvevők közvetlen érdekeltségét is azzal, hogy a közalkalmazotti  státuszban dolgozó kutatók részt vehetnek a hasznosító (spin-off)  vállalkozások munkájában.

A törvény lehetőséget teremt a kis- és középvállalkozások  innovációját segítő garanciaintézmények alapítására, és  kamattámogatást biztosít számukra az utófinanszírozott  kutatás-fejlesztési projektek költségeihez.
A törvénytervezet kiterjed az innováció emberi erőforrásainak  fejlesztésére, foglalkozik a kutatás-fejlesztés és a technológiai  innováció társadalmi elismertségének javításával is - ismerteti a  Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!