Friss hírek

2004.10.23. 11:24

Ötvenhatra emlékezve

Fellobbant a Forradalom Lángja a Parlament előtti Kossuth téren. Az ország a negyvennyolc évvel ezelőtti eseményekre emlékezik.

BAMA

Az 1956-os forradalom eszméi, üzenetei és céljai eddig csak részben valósultak meg, Magyarország sok tekintetben Az nem lett olyan igazságos, szolidáris és boldog, amilyennek az egykori felkelők látni szerették volna - hangsúlyozta Mádl Ferenc köztársasági elnök Budapesten, a Műegyetem 1956-os megemlékezésén. A köztársasági elnök kiemelte, ma már világszerte tudják, hogy 1956-ban az volt az európai történelem, ami Magyarországon történt, és tudják azt is, hogy a magyar forradalom lett a monolitikus, pártállami világbirodalom végének kezdete. Az ünnepségen a résztvevők, köztük Mádl Ferenc, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kóka János gazdasági miniszter, Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke, Baráth Etele tárca nélküli miniszter, Molnár Károly, a BME rektora megkoszorúzták a forradalom mártírjainak emléktábláját az egyetem aulájában.

 

A megemlékezés után az ünnepség hagyományainak megfelelően a részt vevő hazai és határon túli fiatalok és meghívottak zászlós, fáklyás menete két korabeli teherautóval indult el a Műegyetem épülete elől a Bem térre. A Bem-szobornál rendezett 56-os megemlékezésen pártok, valamint magyarországi és határon túli szervezetek helyezték el koszorúikat. Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője arra kérte a megjelent fiatalokat, hogy legyenek cselekvő hazafiak. Az 1956-os forradalomban nemzetegyesítés valósult meg, a Kárpát-medence minden magyarja megmozdult - mondta.

A Bem térről a megemlékezés résztvevői fáklyákkal és nemzeti színű zászlókkal, korabeli teherautókon és autóbuszokon a Kossuth térre mentek, ahol határon túli magyar fiatalok fellobbantották a Forradalom Lángját.

A Forradalom Lángja fekete márványkockákból álló tömbjének oldalán csak a Kossuth-címer és egy dátum - 1956 - szolgál magyarázatul. Lugossy Mária 1996-ban emelt alkotása mementóként áll azon a téren, ahol 48 évvel ezelőtt először hullott a forradalmárok vére. A tömb fényesre polírozott alsó része felett a matt felső részben kialakított mécsesben lobog a gázláng, a Forradalom Lángja. A zuhogó esőben tartott megemlékezésen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

Hiller István, az MSZP elnöke a Kaposváron, Nagy Imre mártír miniszterelnök szülővárosában tartott megemlékezésen azt mondta, hogy büszkén vállalják Nagy Imre szellemi örökségét, szabad és igazságos Magyarországot akarnak, olyan országot, ahol október 23-a nemcsak a naptárakban, hanem a szívekben is ünnep.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke, az Országgyűlés alelnöke a forradalom két Nógrád megyei áldozatának, Hadady Rudolfnak és Hargitai Lajosnak szentelt megyei megemlékezésen vett részt Hugyagon. Mint beszédében hangsúlyozta, 1956 forradalmának egyik üzenete, hogy különböző politikai nézetű, szociális hátterű erők képesek a nemzet egészét érintő ügyekben közösen cselekedni.

Az 1956 után születettek generációi az 1989-es történések fényében érthették és élhették meg a forradalom és szabadságharc sorsfordító eseményeit - mondta Kupper András, a budapesti Fidesz elnöke, amikor politikustársaival virágot helyezett el a Corvin-közben.

Az 1956-os forradalom történéseire és áldozataira emlékezett a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete a fővárosban. "Ma a megkeserített sorsú nemzet forradalmára emlékezünk, azokra, akiket a háború után a megszerzett szabadsághoz méltatlanul eltiport a hatalom" - fogalmazott Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának fia a Fő utcai börtön épületénél, ahol 1958-ban halálra ítélték az egykori miniszterelnököt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!