bővítés

2019.11.14. 12:03

Informatikai szakembereket vesz fel a Nokia Magyarországon

Az új IT központ elsősorban az új 5G termékek és megoldások, mesterséges intelligencia, illetve a kiberbiztonság területére fókuszál majd.

Több mint 100 informatikai szakembert vesz fel a Nokia Magyarországon az új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központjába Budapesten – közölte a cég.

Az egység fontos szerepet játszik majd a Nokia új globális üzleti céljainak megvalósításában. A bővítés keretében a vállalat legalább 120 új pozíciót alakít ki Magyarországon magasan képzett informatikai szakemberek számára. A központ a Nokiában világszerte használt IT megoldások, technológiák és szolgáltatások fejlesztését fogja támogatni.

Az új budapesti IT központ elsősorban a különböző mobilhálózati alkalmazások és szolgáltatások, új 5G termékek és megoldások, mesterséges intelligencia, új generációs vállalatirányítási információs rendszerek (ERP), illetve a kiberbiztonsággal, HR-rel, minőségbiztosítással, joggal és megfelelőséggel kapcsolatos informatikai megoldások területére fókuszál majd. A fenti szakterületekre a Nokia több nyitott pozíciót kínál olyan solution owner, architekt, szoftverfejlesztő, illetve IT termék- és projektmenedzser szakemberek számára, akik legalább 3 és 10 év közötti szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

A Nokia 1998 óta van jelen Magyarországon, több mint 2300 embernek ad munkát. A vállalat budapesti főhadiszállása, a Nokia Skypark ad otthont Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutató-fejlesztő (k+f) központjának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!