fiatal magyar tehetségek

2021.11.15. 22:15

Töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program iránt

Töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) iránt, amelynek a 2019/2020. tanévben 2061 ösztöndíjasa volt – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésen.

Szabó István elmondta, az évek óta futó ÚNKP olyan támogatási konstrukció, amely kulcsszerepet tölt be abban, hogy a fiatalok megismerkedjenek a kutatás világával. Célja a kutatói utánpótlás megteremtése.

A programban létrehozott konstrukcióinak köszönhetően mostanra elértük azt, hogy a kutatói életpálya teljessé vált

- jelentette ki Szabó István.

Közölte, a program keretösszege évente 4 milliárd forint és 24 fogadó felsőoktatási intézmény van, amely jogosult arra, hogy ilyen ösztöndíjakat finanszírozzon.

A benyújtott pályázatok mintegy felét tudják finanszírozni. A támogatás havonta nettó 100-200 ezer forint, képzési programtól függően – mondta Szabó István.

Kitért arra is, a programban résztvevő – fokozatot még nem szerzett – felsőoktatási hallgatók nagyjából háromnegyede valamilyen formában tudományos közleményt „tett le az asztalra”.

Az adatok alapján úgy tűnik, sikeresen megvalósult a program azon célja, hogy a nemzetközi kutatás irányába induljanak el a hallgatók – mondta Szabó István.

Cziráki Szabina, az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkára emlékeztetett, az ÚNKP hat pályázati konstrukcióval „dolgozik” és mindegyiknek saját kiírása van.

Az NFKIH – az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával – 2019-ben vette át és írta ki először a 2016-ban indult ÚNKP-t, amely ösztöndíj formában nyújt támogatást a felsőoktatásban részt vevő legkiválóbb fiatal magyar tehetségeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!