Foglalkoztatás

2022.09.28. 08:10

Adminisztratív okokból emelkedett enyhén a nyári csúcsdöntések után az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma 2022 májusában rekordalacsony szintre csökkent, majd további mérséklődéssel egész nyáron 230-231 ezer körül alakult. A szeptemberi adat kismértékű növekedést mutat a közfoglalkoztatottak kifutó, megújítandó szerződései miatt, de még ezzel együtt is a valaha volt hatodik legkedvezőbb érték – írta szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Illusztráció/A munkanélküliségi ráta 2010 óta nagyjából a harmadára csökkent, az uniós átlagnak hozzávetőleg a fele

Fotó: Shutterstock

Hozzátették, a kormány egyértelmű vállalása, hogy a vírusválság sikeres kezelése után az újabb kihívásoktól is megvédi a magyar munkahelyeket.    

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) gyorsjelentése szerint szeptemberben 238 242 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon. 2021 azonos időszakához képest ez több mint 12 ezres csökkenést, a megelőző hónapok mutatóihoz viszonyítva azonban némi emelkedést jelent – ismertették. A közfoglalkoztatásban a legutóbb tél végén, tavasz elején megkötött féléves szerződések a nyárutó, őszelő idején szűntek meg. Ahogy a korábbi évek tapasztalatai mutatják, megújításukig a regisztrált álláskeresők száma szezonális hatásként rendszerint megnövekszik – hívta fel a figyelmet a minisztérium.     

A foglalkoztatás csúcsra jár: idén nyáron esett meg először, hogy három teljes hónapon át 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon

– emelték ki, megjegyezve, hogy a munkanélküliségi ráta 2010 óta nagyjából a harmadára csökkent, az uniós átlagnak hozzávetőleg a fele.   

A TIM közleménye idézi Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkárt, aki kiemelte: „Az álláskeresők munkába állását Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében ösztönzi a Vállalkozások regionális munkaerő-támogatása. Az augusztusban elindított program legfeljebb fél évre vállalja át részlegesen a bruttó bért és a szociális hozzájárulási adót a munkáltatótól. Mások mellett célzottan segíti a pályakezdők, megváltozott munkaképességűek vagy kisgyermekesek elhelyezkedését is. Mostanáig több mint 5600 vidéki álláskereső után kértek mintegy 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a cégek. A havonta akár 150 ezer forintos állami hozzájárulást eddig több mint 3800 fő felvételéhez ítélték meg 3,2 milliárd forint értékben.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában