Munkaerőpiac

2022.09.22. 12:05

Továbbra is négymillió felett a foglalkoztatottak száma

A magyar munkanélküliségi ráta továbbra is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos száma 4 millió 713 ezer volt, harmadik hónapja maradt 4,7 millió felett, és egy hónap alatt alig ezerrel csökkent. A mérvadóbbnak tekinthető június-augusztusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 711 ezret tett ki, egy év alatt 52 ezerrel nőtt, 13 ezerrel emelkedett az előző háromhónapos időszak óta – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott legfrissebb jelentéséből.

A foglalkoztatottak háromhavi átlaga először lépte át a 4,7 milliót.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 74,6 százalék volt 1,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az elsődleges belföldi munkaerőpiacon dolgozók száma 62 ezerrel, a külföldön dolgozóké 4 ezerrel nőtt, míg a közfoglalkoztatottak száma 14 ezerrel csökkent.

A foglalkoztatottak számának 52 ezres emelkedése a munkanélküliek számának 34 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacra frissen belépő 18 ezer új alkalmazottból eredt. Az inaktív népesség létszáma a 15-74 éves népesség lélekszámának 28 ezres csökkenésével együtt 45 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a potenciális munkaerőtartalék így 69 ezerrel lett kevesebb és 270 ezer alá esett.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 88,6 százalékra, míg az idősebb 55-64 éves korosztályban 1,3 százalékponttal, 65,1 százalékra emelkedett.

A 15-64 éves férfiak foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal, 79,1 százalékosra, a nőké 1,4 százalékponttal, 70,2 százalékosra emelkedett egy év alatt.

Augusztusban 3,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

Augusztusban 177 ezren voltak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt. A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-74 éves munkanélküliek száma 34 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent. Az előző háromhónapos időszakhoz képest a munkanélküliek száma a hibahatárhoz közeli 6 ezerrel emelkedett a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal magasabb lett.

 

A 15-24 éves munkanélküliek száma 30 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 6,0 százalékponttal, 9,9 százalékra mérséklődött, ennek ellenére az összes munkanélküli 18,4 százaléka közülük került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal 2,9 százalékosra csökkent, míg az 55-74 éveseké 0,3 százalékponttal 3,1 százalékra emelkedett a KSH jelentése szerint.

A férfi munkanélküliek száma 92 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékponttal, 3,6 százalékra mérséklődött. A munkanélküli nők száma 73 ezret tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 1,0 százalékponttal, 3,2 százalékra csökkent.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában