Igéretes a tavalyi évjárat

2023.03.12. 23:50

A borászatoknak is feladja a leckét a klímaváltozás

Két év kényszerszünet után ismét, immár huszadik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt: 501 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről. A zsűri öt nagyaranyat és 114 aranyérmet osztott ki.

Több mint félezer nevezés érkezett a jubileumi borversenyre.

„Növényvédelmi szempontból a tavalyi évjárat a szélsőségek éve volt. Borvidékenként, de azon belül akár dűlőnként változó volt a szőlőbetegségek szerepe. Az év jelentős részét jellemző aszály miatt a kórokozók csak lokálisan egy-egy helyen okoztak jelentősebb problémát. A szeptemberi csapadéknak köszönhetően azonban a szürkepenész okozott jelentős kártételt az ország szinte egész területén. Természetesen ez a növényvédelem szempontjából kedvező helyzet nem több, mint évjárati sajátosság, és továbbra is számolnunk kell a szőlőt veszélyeztető betegségek megjelenésével”, mondta Eric Thomas, a Syngenta Duna Régiójának növényvédelmi vezetője az elmúlt év termesztési tapasztalataival kapcsolatban.

 

Mindenképpen ígéretesek a 2022-es évjáratú borok, annak ellenére, hogy a súlyos aszály miatt sok volt a bizonytalanság a termesztés sikerességében. Az illatos szőlőfajták – Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Muskotály – esetében kifejezetten jó évjárat lett a 2022-es, és sok helyen a kékszőlők is minőségi termést hoztak.

 

 A 28 aranyérmük is jelzi, hogy a nehézségek ellenére minőséget képviselnek az évjárat borai. A korábbi évjáratokból érkező „versenyzőkkel” együtt rendkívül kiegyenlített, erős mezőnyt alkottak a jubileumi borversenyen, így nem volt könnyű dolga a zsűrinek, értékelt Nyitrainé Dr. Sárdy Diána. A MATE Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója, a zsűri elnöke kifejtette: 

 

„a hazai szőlőtermesztésben folyamatos a fejlődés. Az elmúlt évtizedekben számos európai fajtát honosítottak meg a szőlészek Magyarországon, ilyen újabb fajta például a Syrah. Az éghajlati változások következtében a Kárpát-medence mikroklímája egyre inkább dél-európai termesztési viszonyokhoz kezd hasonulni, ez nemcsak lehetőségeket, de kihívásokat is tartogat a szakma számára. 

 

Ide tartozik egyebek mellett a magasabb alkoholtartalom kezelése a szüret megfelelő időpontjának megválasztásával, amely most már minden évben fejtörést okozhat a szőlészeknek-borászoknak.”

A jubileumi borverseny díjátadó gáláján a kategóriagyőzteseknek járó SynVino-díjat kapott a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. 2017-es Béres Tokaji Hatputtonyos Aszúja, Maróti Attila 2022-es Zenitje, a Maul Zsolt Premium Winery 2018-as Dávid cuvée-je, valamint a Szentpéteri Borpince 2022-es Nero Rosé Válogatása. Nagyarany elismerést vett át a Cerazus Hun-Kert Kft. (Cabernet Franc, 2018), a Fitomark-94 Kft. (Tokaji Hatputtonyos Aszú, 2004), a Sauska Borászat Villány (Cuvée 7 Villány, 2018), a Schieber Borászat (L'aura Cuvée, 2019), valamint a Tolcsva-Bor Kft.- Sajgó Pincészet (Tokaji Hatputtonyos Aszú, 2013). Rajtuk kívül 114 arany, 312 ezüst és 66 bronz minősítéssel jutalmazta a borászokat a zsűri.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában