Megkapták a díjakat a nyertesek

2023.06.02. 15:06

Két kiállítás is nyílt a Metropol-fotópályázat képeiből (galéria)

A legjobb alkotásokat két most megnyílt ingyenes kiállításon: a Kopaszi-gáton, illetve a 19. kerületben, az Üllői út 201. alatt, a ShopMark területén, az InterSparral szemben is meg lehet tekinteni.

MW

Harmadik alkalommal hirdettük meg a Metropol fotópályázatát, és a számok azt mutatják, hogy a verseny egyre ismertebb és elismertebb az amatőr és a profi fotósok között. Idén az induláshoz képest már háromszor annyi pályamű érkezett, összesen 1575 fotó közül választotta ki a zsűri a legjobbakat. Minden korosztály képviseltette magát, a legfiatalabb pályázó 18, a legidősebb 86 éves volt. A verseny nemcsak a fotósokat, de a lap olvasóit is aktivizálta, 144 ezren nézték meg a pályázatról szóló videót a Metropol Videa-csatornáján, és eddig 123 ezerszer töltötték le a pályázattal kapcsolatos híreket – ez nagyjából kétszer akkora szám, mint tavaly. A Metropol örül a hatalmas érdeklődésnek és hálás a szavazatokért is, amelyek alapján idén is kiosztották a közönségdíjat!

Fő téma: „Az én Budapestem”
Az idei versengés fő témája az „Én Budapestem” volt, ezen belül három kategóriában lehetett nevezni. 
A „Kedvenc helyem” kategóriában indulóknak azt a budapesti helyszínt kellett bemutatniuk, amely a legtöbbet jelenti számukra. Ez a téma volt a legnépszerűbb, több mint 900 alkotást érkezett be.
A „Kedvenc eseményem” témakörben olyan fotókat vártak, amelyek azt a kedvenc közösségi élményt mutatták be, amelyet a pályázók szerint mindannyiunknak ismerni és szeretni kéne.
A harmadik téma a „Füstmentes Budapest” elnevezést kapta, ide tájképeket vagy panorámafotókat vártak a jelentkezőktől.  Emellett van egy közönségdíjas kép, és a CEWE különdíját is megkapta egy pályázó. A kategóriagyőztesek 200 ezer, a 2. helyezettek 150 ezer, a 3. helyezettek 100 ezer forintot kaptak, 40 ezer, 30 ezer, illetve 20 ezer forint értékű CEWE-utalvány mellett.

Ők lettek a kategóriagyőztesek:

A Füstmentes Budapest kategória győztese: Mészáros Ferenc
A Kedvenc helyem témakör győztese: Terebesi Dénes 
A Kedvenc eseményem témakör győztese: Hell Ferenc
Közönségdíjas: Pádár István Richárd 
CEWE különdíjas: Bajomi Bálint

 

A díjazott alkotások galériáját itt tudja megtekinteni:

Szakmai támogató:

Egy volt BKV-buszsofőr is győzött
Havannát fotózta a havannai lány

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!