Traoré visszatért

2024.04.08. 15:37

Orvosi eset a Fradinál, amiről Sztankovics is beszél

A Ferencváros vendéglátóként 1-0-ra legyőzte a Paksot a labdarúgó NB I 27. fordulójának rangadóján, amivel nyolc pontra növelte az előnyét a tabella élén és kézzelfogható közelségbe került a zsinórban hatodik bajnoki cím. A mérkőzés után a zöld-fehérek edzője, Dejan Sztankovics a győztes gólt szerző Adama Traorét dicsérte. A tolnaiak vezetőedzője, Bognár György szerint megérdemelten nyert a Fradi, de megjegyezte, hogy a játékvezető a kétes szituációkban sokat tévedett a csapata kárára.

MW

Szabó János Szappanos Péter Varga Barnabás

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Árvai Károly

A Paks elleni győzelmükkel a bajnoki címvédő fővárosi csapat nyolc pontra növelte előnyét közvetlen riválisukkal szemben, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így hatalmas lépést tettek sorozatban a hatodik bajnoki címük felé. A találkozó után a Fradi edzője, Dejan Sztankovics boldogan értékelt – derült ki az Origó oldaláról.

Nem adta fel a Fradi

A szerb edző szerint nem számít, hogy a csapata a mérkőzés elején vagy a végén döntötte el a három pont sorsát, a lényeg a győzelem.
– Ma is megmutattuk, hogy az elszántság és a kemény munka kifizetődik. Egy másodpercre sem adtuk fel, ugyanúgy játszottunk az utolsó 15 percben, mint a mérkőzés elején – mondta el Sztankovics, aki méltatta a győztes gólt szerző játékosát is. 
– Adama Traoré visszatérése óriási fegyvertény számunkra, profi mentalitással bír, szeretném megköszönni az orvosi stábnak, hogy mindent megtettek azért, hogy minél hamarabb visszatérjen. Fantasztikus játékos, rendkívül fontos a számunkra – nyilatkozta a szerb szakember a Paks ellen a 73. percben csereként beálló támadóról, aki aztán a 89. percben döntötte el a találkozót. A paksiak edzője, Bognár György szerint csak részben volt a hazaiak érdeme a győzelem.

Bognár a bírókat kritizálta

A tolnaiak mestere a lefújást követően arról beszélt, a játékvezető is az ellenfelet segítette – írta meg a Magyar Nemzet.
– A Fradi bármelyik magyar csapatra képes ekkora nyomást gyakorolni. Igazából ma csak védekeztünk, sok foci nem volt bennünk. Igaz, hogy nem kaptunk egyenlő feltételeket, a játékvezető sokat tévedett kétes szituációkban, és mindig ellenünk. A bíró úgy segíthetne a Ferencvárosnak abban, hogy bejusson a BL csoportkörébe, ha nem díjazná a fetrengéseket, mert azokat majd a Klaksvík és az Olimpiakosz ellen sem fogják – mondta el a rutinos szakember.
– Tudjuk, hogy a Fradi megnyeri a bajnokságot, ehhez gratulálok is nekik. Kovácsot azért kellett lecserélnem a szünetben, mert előbb jogtalan sárga lapot kapott, majd kaphatott volna egy másikat is. A realitás az, hogy megérdemelten nyert a Fradi – ismerte el az M4 Sportnak nyilatkozva a Paks vezetőedzője. Hiába tűnik úgy hat fordulóval a bajnokság vége előtt, hogy ezt a bajnokságot is a Ferencváros nyerte, a Fradi brazil labdarúgója, Marquinhos még nem inna előre a medve bőrére.
– Még nincs vége! Folytatnunk kell a munkát, szükségünk van további pontokra. Mi vagyunk a Ferencváros, nekünk ennél a klubnál minden mérkőzésre úgy kell kiállni, hogy szeretnénk megnyerni! – árulta el a brazil játékos, aki kezdőként 81 percet töltött a pályán a Paks ellen.
A Ferencváros április 10-én, szerdán 18 órától a Diósgyőr ellen elhalasztott mérkőzés pótlásával folytatja majd a szereplését az NB I-ben.
– Regenerálódnunk kell, hiszen a szerdai bajnoki egy következő döntővel ér fel. Megígérhetem, hogy egy percig sem dőlünk hátra – fogalmazott a zöld-fehérek edzője.

OTP Bank Liga, 27. forduló

Ferencvárosi TC-Paksi FC 1-0 (0-0)

https://www.youtube.com/watch?v=ApbhWVEkiTU

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában