Túl jól sikerült a pezsgőlocsolás

2023.07.25. 16:31

Kapós lesz a gyűjtők körében Verstappen törött Herendi amforája

Futótűzként terjedt a közösségi médiában a pillanat, amikor Lando Norris a Magyar Nagydíjon kettétöri Max Verstappen trófeáját. Azóta az is kiderült, a gyár pótolja a díjat, s utánajártunk annak is, hogy mi lesz a törött trófea sorsa.

Koszorus Rita

Itt még egészben az értékes porcelán.

Fotó: Kovács Tamás

Sokféle aláfestő zenével, szögből és minőségű felvételen megörökítették az utókornak, azt a kínos pillanatot, ahogy Lando Norris, a McLaren csapat pilótája egy pezsgővel összetöri a futamgyőztes Max Verstappen Herendi porcelánból készült trófeáját. 

A trófeatörésnek voltak már előzményei is, hiszen Lando már harmadszor törte el Max trófeáját. Az eset szemmel láthatóan nem hatotta meg a belga pilótát, s Lando Norrist sem emésztette sokáig a bűntudat tettéért. Hiszen a pezsgőlocsolás után azt nyilatkozta újságírói kérdésre, hogy Max tette rossz helyre a trófeát. 

VERSTAPPEN, Max
Itt már darabokban az amfora. 
Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Czeglédi Zsolt

Az amforát hat hónapon keresztül, harminc ember készítette a Herendi Porcelánmanufaktúrában, amely mintegy 15 millió forintot ér. Vagyis csak ennyi volt az értéke, amíg még egyben volt.... 

Megkérdeztük Falusiné Terjék Éva fazekast, népi iparművészt, hogy szerinte törötten is képvisel -e értéket a trófea. - Nagy eszmei értékük van a porcelánoknak, s ha Herendiről beszélünk, a technológiai értéke is kiemelkedő. Nagyon precízek az alapanyagok felhasználásánál és a motívumoknál, a jól bevált, hagyományos díszítéseket alkalmazzák. Amikor azonban díjnak készül Herendi porcelán, az mindig exkluzívabb, tesznek hozzá egy kis pluszt, mondta kérdésünkre Falusiné Terjék Éva. Ezért is volt annyira értékes a ma már világhírnévre szert tett trófea. 

- De adrenalinnal túlfűtött Forma 1-es pilótáknak porcelánt adni, nem biztos, hogy jó ötlet volt, jegyezte meg a kaposszerdahelyi népi iparművész. 

Az anyag nem vész el...

A Herendi Porcelánmanufaktúra azóta már bejelentette, hogy készít egy új trófeát Max Verstappennek, azonban így felmerül a kérdés, hogy mi lesz a törött díj sorsa. - Biztos vagyok benne, hogy a gyűjtők számára sokkal többet fog érni, mint az eszmei értéke, így, hogy a Magyar Nagydíjon tört el, mondta  Falusiné Terjék Éva. 

Annak pedig megtalálják a módját, hogy újat készítsenek, igaz az iparművész elárulta, a heredni porcelánok gyártása során majdnem minden színt külön égetnek rá a gyártás során, így a jelenlegi energiaárak ismeretében minden bizonnyal ez egy még drágább magyar trófea lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában