Gólyahír

2024.03.30. 09:30

Húsz kis csöppséget hozott a gólya húsvétra

Az elmúlt hat nap mindegyikében született baba a Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti osztályán, az egészségügyi szakembereknek egy nap megállásuk sem volt.

Koszorus Rita

Illusztráció!

Forrás: Délmagyar.hu

Fotó: Török János

Valamivel kevesebb baba született március utolsó hetében idén, mint egy évvel korábban. Húsz apróság látta meg először a napvilágot a március 22. és 27. közötti időszakban a Kaposi Mór Oktató Kórházban. A legtöbb baba március 22-én, pénteken született, aznap a szülészeti osztály munkatársai nyolc csöppséget segítettek a világra. 

Ezen a héten Levente volt a legnagyobb baba, aki Kaposváron született a 3680 grammos súlyával, míg a legaprócskább a kis Zalán volt 2190 grammal. 

A most született babák között a lányok voltak többségben, hiszen tizenhárom kislány és hét kisfiú született. Az újdonsült szülők ezúttal is szépen csengő neveket választottak gyermekeiknek. Úgy, mint például a Felícia, Luca, Nara vagy éppen az Irina Melissza. Fiúk között is akadt jól csengő nevű csöppség, hiszen népszerű volt ezen a héten is az Ádám, a Máté, Levente, egy kisfiú pedig a Szelim nevet kapta szüleitől. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában