Boldogság

2024.04.13. 09:30

Dáriusz és Melissza is megszületett Kaposváron

Ismét sok baba született.

Koszorus Rita

Tizennyolc csöppség született a Kaposi Mór Oktató Kórházban április második hetében, ötödike és tizenegyedike között. Ez hárommal több újszülött apróság, mint a tavalyi év hasonló időszakában, hiszen akkor csak tizenöt baba született. Az elmúlt héten csak hatodikán, vagyis szombaton nem sírt fel egyetlen csöppség sem a kaposvári kórházban, a többi nap viszont sorra érkeztek a várandós anyukák, hogy világra hozzák gyermeküket. A legmozgalmasabb napok múlt péntek, április ötödike volt, hiszen aznap öt baba született. De sok dolga akadt a gólyának április hetedikén, vasárnap és kilencedikén, kedden is, hiszen mindkét napon négy-négy bébi született. 

Nyolc kislánynak és tíz kisfiúnak adtak életet az édesanyák ezen a héten a kaposvári kórház szülészeti osztályán. A legnagyobb súllyal Ábel született, aki 4300 kilogrammal született, míg a legkisebb pedig a 2500 grammos Alexandra volt. 

A keresztnevek között szép számmal találhatunk germán eredetűt, hiszen gyarapodott a kaposváriak közössége Brájennel és Konorral is, de persze a klassszikusok most is kedvelt, mint a Hunor vagy éppen a Dániel és  Levente. Latinos, keleties csengésűből sem volt hiány, így született egy Dáriusz, Lejla, Melissza és Szebasztián is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában