SONLINE

Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk...

Időutazáson érezzük magunkat, az étterem, főként a terasz hangulata valahová nyolcvanöt környékére utal, ám pincérünk érkezésével máris a harmincas évek rémlik fel: a szakma utolsó nagy mohikánjainak egyike áll asztalunk mellett, akiből simán kinéznénk, hogy anno Pesten a Hungáriában vagy a Japán Kávéházban vette fel a rendelést Karinthytól vagy Rejtő Jenőtől. Udvariasan kimért, előzékeny, mégis méltó- ságteljes, a két palack ásványvizet is olyan mozdulattal teszi elénk, mely eredendően a vérében van az embernek, tanulni ilyet nem lehet.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Ennek megfelelően igencsak kellemes hangulatban kezdjük lapozgatni a bélatelepi Torony vendéglő étlapját, mely igencsak elgondolkodtat bennünket. Nehéz a választás, a bőség zavara kerít hatalmába szép lassan, pincérünk azonban cseppet sem tolakodó, nem rohangál asztalunkhoz, türelmesen kivárja, míg meghozzuk a döntést. Ám fél szemét végig rajtunk tartja, így amint felpillantunk, máris ott terem, s felveszi a rendelést. Melytől a leves érkezéséig talán, ha tíz perc telik el, a gyorsaság azonban nem megy a minőség rovására, mindkét választás telitalálatnak bizonyul. A csészényi májgombóclevesben három, az elvárásoknak megfelelően házi készítésű, kellően fűszeres, ízes gömböc érkezik, a kevéske sárgarépa pont méretarányos a lével. Az Ujházy Ede-féle tyúklét csobolyónyi edényben tálalják,   s nem csak elnevezésében gazdag.

Hús, tészta, zöldség – a borsó végre nem hersegősen nyers! – értő kézzel, s megfelelő fantáziával adagolva; ha a második kör balul sül el, sem kelünk fel már elégedetlenül az asztaltól. Melynek egyedül díszítése hagy némi kívánnivalót maga után, a vázába szúrt művirágon még ott az árcédula, a terítő foltos, s több helyen kiégett, némi menzajelleget kölcsönözve ezzel a helynek.

A konyha viszont feledteti a külsőségekbeli hiátust. A töltött káposzta gombóca a nagymama legjobb formáját idézi, tökéletes elegye rizsnek és darált húsnak, nem széteső, mégis vajpuha. A káposzta sem kecskemekegte-tően savanyú, s a hozzá kínált kenyér is pillanatokkal korábban érkezhetett a pékségből. Hasonlóképpen elsőrangú házi koszttal ér fel a vaddisznópörkölt, melyben a húst gyönyörűen megtisztogatták főzés előtt, bő-nyének nyoma sincs, nem úgy a fűszereknek: szerecsendióval, borssal kellően megbolondított, vastag szaftos, tömény élvezet.  A galuska diszkréten alájátszik a hajdani vadnak, s kitűnő ajánlatnak bizonyul pincérünk részéről a félhordónyi mennyiségben érkező káposztasaláta is.



A kacsamájjal és gombával töltött rántott pulykamellhez persze bolti cékla érkezik, no és petrezselymes burgonya, mely az egyetlen árnyoldala e kora nyári lakomának. A pároláshoz használt vaj/margarin minden más ízt elnyom, ráadásul az egész köret tocsog a sárgás lében. A pulyka viszont kárpótol, a kacsamáj– gomba arány erősen a szárnyasbelsőség javára billen el, ami azonban abszolút előnyére válik a fogásnak. Bár a gyomor jelzi, hogy részéről nagyjából vége a műsornak...