Cigányzenés, füstös csárda a siófoki belvárosban
Mik ezek?
XMegyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk...
Két év után tértünk vissza Siófok egyik legpatinásabb vendéglőjébe, a Csárdásba. Az újranyitás után az első kuncsaftok egyike voltunk, hiszen csak néhány napja fogadja ismét az éheseket, hosszú téli álmát és tulajdonosváltást követően.
Az újranyitás varázsa: kíváncsi a korábban is be-betérő vendég, hogy mi újult meg, no és hogy mit őriztek meg a régi miliőből. Nos, a Csárdásban még a belépő szőnyeg is ugyanaz, mint sok éve (ugyanaz a kopottas, táncos figurás), ugyanazok a népi motívumokkal díszített lámpák, s nyilván az asztalterítők is ugyanazok, pedig ha mást nem, ezeket legalább kicserélhették volna. Vagy így eredeti a csárdafíling? A zene mindenesetre autentikus: cigánymuzsikára vacsorázhattunk, igaz, csak a hangszórón át húzta a banda, de állítólag hétvégenként élőben is bazseválnak.
Értékelés
Személyzet
(1–10 pont): 10 (9)*
Így taníthatják
környezet
(1–10 pont): 6 (9)*
Messze még a nyár
étel
(1–20 pont): 17 (18)*
A somlói, az smafu?
*A korábbi pontszám
Kedvesen kérdezte a pincér: dohányzó, vagy nemdohányzó helyet parancsolunk, de hiába szavaztunk utóbbira, egy lépést kellett csak tennünk az ajtótól, hogy rájöjjünk: inkább a füstre szavazunk, mert azon a részen legalább meleg volt.
A cigifüstöt pedig egy olyan asztaltársaság „szolgáltatta” aláfestésül, mely láthatóan bennfentesként, tehát nem vendégként ücsörgött odabent. Hangos jóestét-kórussal fogadták betoppantunkat; meg is kell becsülniük a vendéget: rajtuk és rajtunk kívül még egy koraelőszezonban „idetévedt” német párt szúrtunk ki az étteremben.
Nem „úszott” tehát a konyha, pincérünk is győzte az iramot, megőrizve mindvégig kedvességét, szolgálatkészségét. Levesre csak özvegységemet sikerült rábeszélnie (a falusi gyümölcslevesben a barack dominált meg a tejszín, kifogás nem érhette érte a szakácsot), a napi ajánlatra is hasztalan hívta föl a figyelmünket, csakazértis az étlapról rendeltünk.
Pedig ez nem is olyan könnyű a Csárdásban, jól láthatóan még előszezoni az igencsak szűk választék. A bélszín meg már (néhány nappal ezelőtti nyitás ide, vagy oda) elfogyott, ezt is készséges felszolgálónk közölte, még mielőtt hittünk volna az étlap minden sorának. A társaságunkban lévő kiskorú természetesen a ketchupos pulykacsíkokból rendelt fél adagot, mely éppen olyan volt, amit elképzelt.
Cigányzenéhez cigánypecsenyét is kértünk: elképzelhetetlenül sok zöldséggel tálalták, nyilván a ház specialitásaként. Csak félmondatnyi apró tüske a szakácsnak: ettünk már jobban átsütött húst is. Még ennyi kivetni valót sem leltünk a konyhafőnök kedvencében, a lapcsánkába tekert sertéspaprikásban; elsőrangúra sikeredett, sőt, az uborkasaláta is kiállta kényes ízlésünket.
Rontott viszont az összképen a somlói galuska. Hiányoztak belőle az ízek, de mentségül szolgáljon, hogy ritka az az étterem, ahol nagyobb figyelmet fordítanak eme nyalánkságra.
Alig több, mint egy óra, lehet mondani, rekord idő alatt tudtuk le a három fogást, s az árral is elégedettek lehettünk, hiszen hétezer forintból sikerült kijönnünk. A cigifüstből a friss levegőre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. plutó81 2010. március 8. 15:02
miközben megnyítás előtt volt a csárda, hatalams fekete amerikai terepjáró állt előtte, gondolom a tulajé mert azóta is oda oda téved. nem pár millás és nem is B kategóriás jogosítvánnyal vezethető. elég feltűnő darab, amerikai gyártás, az ablakában rokkant kártya. el is gondolkoztam, lehet nekem is rokkantnak kéne lennem és akkor telne 20 milliós terepjáróra, futná a luxusadóra és még éttermem is lenne!
-
3. Karta20 2010. március 7. 20:13
Netxxx csak nem az a gondod hogy Te akartál a Csárdás tulajdonosa lenni és irigyled a Seréniástól?
Nézd meg ha teheted az oda járó társaságot, nem a rendőrkapitány figyelmébe kell ajánlani.
Egyébként meg ha a városba nem randaliroznak, zárt helyen mulatnak és fizetnek- szerintem abból semmi gond
Nem szabad irigynek lenni -
2. Netxxx 2010. március 7. 10:58
A baj az az hogy kik vették meg .... Seréniát már üzemeltetik elben vagy pénzt mosnak....benne nem tudni érdekes dolgok mennek itt "érdekes" emberek, társágok jelennek meg....néha ezt ajánlanám a rendörkapitány úr figyelmébe is...!! A jó öreg Csárdásról annyit múltja volt jelene már kérdéses jövöje meg ködbevész..
-
1. novlaci 2010. március 7. 10:26
Katasztrófa!
Könyörgöm olyan emberek készítsenek éttermikritikát akik értenek hozzá!!!Ez nem éttermi kritika.Ettől nem kapok kedvet és el sem megya kedvem ettől az étteremtől.Az persze máskérdés hogy szakmailag milyen szinten áll a Csárdás de most nem ez a lényeg(azmegér egy külön misét)Ha a tisztelt "éttermi kritikusok"csak egy picit is tájékozottak lennének a mai trendben akkor arra ösztökélnék a Csárdást hogy NE legyen nagy a választék,inkább kicsi sűrűn változó és mindig friss.A somlói ízetlenségére pedig NINCS mentség!Mi az hogy máshol sem jobb stb........Sokáig tudnám folytatni de nem teszem mert még jobban felidegesítem magam ésnem ér az egész ennyit.Hát többek között ezért tartunk itt ahol........Üdv
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









