SONLINE

Zavarba tetszik jönnie most a nyájas olvasó hőn és méltán szeretett Zimbabwei mamijának. Már-már bele tetszünk ugyanis pirulni abba az értékelésbe, amelyet a balatonföldvári Forrás étterem látogatása után vagyunk kénytelenek kiosztani. És akkor bírja ki minden idők legzimbabweibb mamija azt a – kétségkívül NDK-s súlylökőnőre hajazó – vállaira nehezedő súlyt, hogy szavát garancialevélként olvassa a honi haspók népesség, és követeli az őt megillető kimagasló kulinaritást. Meg kell hát okolnunk, mi végre öleltük kebelünkre a déli part családi vállalkozásban működő éttermét. Okold hát, kedves Kálmánném!, mondá erre egykor mindég édes jó Kálmánom.

A dúsan virágzó városka főút menti Forrását a főszezon lecsengése előtti utolsó napokban vettük a célkeresztbe. Délidőt írtunk, a placcon öt felszolgálót számláltunk. Ezért is okozott meglepetést, hogy egyetlen kisgyermekes család mellett „szorítottak helyet” nékünk a gazdátlan asztalok között. Meglepetésünkben osztozott egy idősebb pár is, melynek hozzám hasonlóan felvágott nyelvű, megpirkadt oldalbordája már a parkolóból kiáltozva tudakolta a pincértől: ciánoztak-e a környéken, vagy pénzt osztanak valahol? A főpincér is széttárt karokkal, értetlenül állt az esemény, vagyis az eseménytelenség előtt.

E prológot a hely közmegítélése miatt helyeztük el. E megítélést erősíti egy önálló portál, ahol még recepttel is szolgálnak, és egy hitvallással: „A legértékesebb és legnemesebb feladat egy vendéglős számára: nap mint nap a vendég elismerését kivívni.” Fogadjuk ezt egy első osztályú egységtől evidenciaként. A levesek között az általában méltatlanul mellőzött magyaros burgonyalevest rendeljük. Aki ebben az egyszerű ételben is megmutatja a tudását, az tényleg tud. A közegészségügyi elővigyázatosság kissé forrón tálalta ugyan, de a tejfölös-paprikás gyöngyök takarásának ízlelését érdemes volt kivárni. Hasonló okból szerettük a fokhagymakrémlevest, melynek lágy aromáival a sajt és a kruton mesterien harmonizált.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A szarvasgerincszeleteket pikáns mártással és szilvadzsemmel tálalták. A pazar összeállításon alig találtunk fogást: a házi készítésű, a séf gyorsaságától bájosan szertelen alakzatokba szédült burgonyafánkkal volt egy kis gond. Olajfinomítót ugyan nem kívánt, de némi csepegtetést, itatást elbírt volna a köret. Nem úgy a hercegnőburgonya. E ritkán látott ínyencség sajttal és tojással kevert, fűszerezett, habcsókos formára nyomott és megsütött püré.



Bravúros, nagyobb teret kellene engedni ennek a csak nyomokban arisztokratikus krumplis kíséretnek. Mellette a szárazkás csirkemellünk ugyancsak sikert aratott: spárgával és baconnal töltötték, snidlinges-joghurtos öntettel öntözték. Ottlétünk olcsó ugyan nem volt, de az osztályos felár megérte. Alig maradnak el ettől árban a déli parti érdemes éttermeket szégyenítő kutyaütők. Ahol nem lesik a vendég minden gondolatát, nem. Sok finom részlet a titok forrása, és a Forrás titka.