SONLINE

Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk...

Mennyit lehet fejlődni egy kakaspörkölt elkészítésében három és fél év alatt, ha egy étteremkritikus elsőre hármasra értékeli a teljesítményt? A közelgő matematika érettségi feladatlapjának készítői tíz ujjukat megnyalnák, ha ilyen klafa kérdések jutnának eszükbe, de ezt itt és most lestoppoltuk. Adekvát ugyanis, leírandó azt a különbséget, amit a kaposfüredi Vörös fogadó étterem kakaspörkölt-felhozatalában észleltünk a két, egymástól három és fél évnyire eső időpont között (érettségi tétel 2.), melyek között legrövidebb út a 67-es.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Mondom a választ azonnal a (miért kardinális kérdés a kaposfüredi kakas?) kérdésre. A hagyományos ízeiről egykoron elhíresült Vörös fogadóba már évekkel ezelőtt úgy érkeztünk, hogy érdeklődésünk ki volt hegyezve a kakasra, aminek árulják itt a tökéletes tökételét is. A füredi kakastökepörköltnek is szabályos rajongói klubja van ugyanis szűkebb ismeretségünkben.

A levesektől sokat vártunk Kaposfüreden, mert a leves jó dolog. Már ha jó. A délidőben menzáztató egységekben azonban gyakorta találkozunk a felismeréssel, hogy az első fogást nem a gasztronómia (benne a piac), hanem a közgazdaságtan (egy másik piac) szabályai szerint készítik. Ez a belevaló mennyiségét és minőségét erősen befolyásolja. A Vörös fogadóban a leves hatalmas cserép-edényzetben érkezik az Újházi-tyúkhús- és a tárkonyos csirkeragu- is, mindkettő ötszázért. Láss csodát, még a sűrűje is benne van, mégsem áll össze a kép. Mintha külön főzték volna. A szárnyasnak itt nem a ragukban előszeretettel alkalmazott mellét, hanem egyéb részeit részeltetik előnyben. Ízlés dolga. Nekünk ez nem jött be.

A házias ízeket hirdető étlapon – kedvesen Kosztolónak nevezik, és Arany Jánost is idézik a „kopog a szeme” szólás magyarázatául –, hosszú a sora a magyar étkeknek. A kakaspörkölt jó előre meg volt írva erre a napra a horoszkópunkban. Utána-jártunk hát, mennyi hatása van  az étteremkritikának. Megfogadták-e a jobbító javaslatokat? Igen, igen. Bravúros már a tálalás is, ahogy a csuszatészta szépen terített fészkét díszítik a paprikával finoman szórt tejföl-kupacok, s a kellő mennyiségben elő-előkandikáló túrómorzsolmányok. (Győzzük megtalálni a megfelelően ízes szóvirágokat e látványhoz.) Ilyen puhán még egy kakas sem akart fölmászni a villánkra, a szaft csípőssége az elviselhetőség határán innen maradt. Másik fogásnak balkáni étket választottunk, a csevapcsicsát. Ez a mirelit verzió arra éppen megfelelt, hogy visszaidézzük, amint vizes-homokos talpunkkal becaplatva a parti grillezdébe, a tenger sós illatát szimatolva tunkoljuk a kolbászkákat az ajvárba. Rég volt, itt meg igaz se. Meg ajvár se.



Isteni Gundel-palacsintával fojtottuk le végül az eddigieket, így a kaposfüredi gasztronómiai élményszerzés libikókájáról a csúcson sikerült kiszállnunk. De a magasban is elérhető maradt az ár. A Vörös fogadó öszszességében erősített, de hagyott teret a továbbiakra is.