SONLINE

Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk...

Ezért érdemes. Minden mesternek, szakembernek, így a hivatásos étteremkritikusnak is van az a pillanat, amikor azt érzi, megérte a fáradtságot. Nem volt hiábavaló elfogyasztani köbméterszám a mirelit krokettet, sokadszorra is tiszta érdeklődéssel várni, hogy a magyar kultúra egyik lehetséges bástyája miképpen bírja meg állva a gyomrát kedvelő globális turistahad éledő rohamát. Nem, nem szeretnénk sajnáltatni magunkat, hiszen végtére is ezt a munkát is el kell végezni valakinek, és hát enni jó dolog. De a felelősség sem kicsi: az ember gyereke a nehezen megkeresett forintjait hasznosan szeretné elkölteni, és nekünk ebben segíteni nem kicsit nyomasztó, szinte még kanalazni is teher.

Minden idő legzimbabweibb mamija ezúttal a kadarkúti Főnix étterembe tett viszontlátogatást. A fenti lelkesedés oka pedig az, hogy a több mint két évvel ezelőtti kedvező tapasztalatok tovább erősödtek. A kritikába foglalt vélelmek meghallgatásra találtak. És ez jó, de még milyen jó érzés az okleveles szakevőnek.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A békés kis völgyben fekvő étterem tavasszal még szebb arcát mutatja, az átellenben húzódó víztükör, a horgásztó üdítő panorámát kölcsönöz a helynek. Odabenn a változatlanság az egyik érték. Még mindig a vadak trófeái és preparátumai adják meg az alaphangulatot, a falakon ugyanakkor az elmúlt években fogott pontyok és fogóik fotói. Iperednek a kopoltyúsok rendesen, állapodunk meg feltűnően kedves felszolgálónkkal.
A babgulyást le kellett csekkolnunk. Megdicsértük egykor, de az elbizakodottság könnyen rátarti szakáccsá tehet, tartja a délkelet-zimbabwei bölcsesség. Nos, a gulyás marhástul, babostul fenséges a Főnixben továbbra is. És olyan sűrű, hogy kis híján megáll benne a kanál. Nem állhatott meg mégsem, mert akkor megolvadt volna, apró hőfoktúltengést felfedezhettünk ugyanis a levesben. De ezt talán csak a szomszédos asztalnál ülő közegészségügyi revizornak köszönhettük, aki ha véletlenül tényleg az volt, akkor hiteles vadásznak öltözve pihegett elégedetten fenékig ürített csuszástányérja fölött.



Halas-vadas helyen egyél lányom halat és vadat – ezt akár az afrikai kolóniánk tizenkettedik korelnöke is mondhatta volna, de nem voltak ilyen megfigyelései. Mi viszont a látvány kínálta megoldást választottuk. Rántott harcsánk igazolta a várakozásunkat, a helyben feldolgozott nemes uszonyos omlósan érkezett, a köretként kísérő burgonya pedig helyi készítésűként. Frissen összerakott barnamártással megöntött szarvassültünket pedig úgy vitte a késünk, mintha vajat szeleteltünk volna. A krokett felíratkozott a korábban említett fagyos köbméterekhez.
De ez nem szegte kedvünk a palancsintától, ami még magasabbra repítette a Főníx pontszámait.