SONLINE

A szíves invitálásnak a legszigorúbb étteremkritikus sem állhat ellen. Hát még özvegységem. Történt, hogy Balatonendrédről üzenet érkezett: ugyan ugornék már ki ebbe a tó nevét viselő, a tóval mégsem határos, csendes zsáktelepülésre. Bajor étterem nyílott ugyanis a falu Zamárdi felőli végében.

Egy éve már ennek a szíves invitálásnak, ideje volt tehát, hogy eleget is tegyek neki. Hírét vettem ugyanis, hogy a közelgő szezonra tekintettel újra nyitva a Bavaria. E nevet viseli a kicsiny, hangulatos vendéglő.

Alapos előtanulmányokat folytatva érkeztem a helyre, így aztán azonnal kiszúrtam Rudit, a német tulajdonost; az egyik asztalnál sörözgetett éppen. A hely ajánlója két dolgot kötött a lelkemre: feltétlenül kóstoljam meg a másutt sehol sem kapható eredeti bajor csapolt sört, az Unterbaarent, no meg a Bavaria egyik specialitását, a grilltálat.

A szőke hajú mindenes hölgy (értsd: pultos és pincér egy személyben) kiszúrta, hogy bennünket még nem látott az étteremben, azt is gyanította, hogy nem helybéliek vagyunk. Nyert – szereztünk neki örömet –, s elárultuk azt is: a hely hírét hallva kerekedtünk fel egy amolyan bajoros vacsorára vágyva. Többet azonban nem tudott belőlünk kiszedni, elvégre meg kellett őrizni inkognitómat...

Jöjjön hát az a bajor sör, meg a grilltál – adtuk le megrendelésünket, s a hely szellemére tekintettel a néhmet (így, h-val szerepel az étlapon) vadasra böktünk még, a társaságunkban lévő kiskorú meg a sajtszósszal bolondított jércejavára szavazott. – Legalább harminc perc, mire elkészülnek a gombócok – szabadkozott sürgő-forgó felszolgálónk, hozzátéve: ne annyira a magyaros vadasra számítsunk, hanem barnamártásra, meg grízgombócokra. Persze-persze, hiszen bajor étterem...

Várakoztunkban erőlevessel teszteltük a konyhát. Kissé ízetlenre sikeredett, de nem emiatt nem keseredtünk neki, hiszen só is meg bors is volt az asztalon. Mire kikanalaztuk, megtelt a puritán, kiskocsmára hajazó vendéglő; ez persze nem annyira nehéz, rajtunk kívül még három társaság telepedett le a jókora fa asztalokhoz, s ez elegendő is Balatonendréden a telt házhoz.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Az az igazi, amikor a teraszra is kipakolhatunk; csodálatos a táj – jegyezte meg pincérnőnk. S valóban; a balatonendrédi dombok, távolabb a Balaton, az északi part sziluettje. A német vendég persze már most, szezonelőn is „bevette” a Bavariát; kiríttunk ugyanis a „tömegből”, rajtunk kívül mindenki németül rendelt. Nem turisták, valamennyi aznapi vacsoravendég helyi, vagy környékbeli ingatlan tulajdonosa. S miközben ők magyaros marhapörköltjüket várták, mi elégedetten falatoztuk az echte dajcse vadasch-t, olyan házi grízgombócokkal, amikre megérte több mint fél órát várni. A „legendás” grilltál is hozta a tőle elvárhatót, kényes ízlésű kiskorú asztaltársunk sem talált kivetni valót a sajtos jércejavában.

Az adagokat (szerencsénkre) nem haspókokra szabták, szó mi szó, az árakat sem a kispénzű balatonendrédiekre, sokkal inkább a Balaton-partra települt honfitársak pénztárcájára: a „néhmet” kuncsaftnak szinte ingyen van az 1800 forintos grilltál, köret nélkül...