SONLINE

Békebeli hurkázó és húsbolt volt valaha a mai Fregatt étterem a kaposvári Ady Endre utcában. Még tőskaposváriak is rácsodálkoztak e heti választásunkra. Amikor megmondtuk nekik, hová készülünk, kellemes kolbászolást kívántak.

Pedig hol vannak már azok az idők! Jelentős változásról számolhatunk be, sőt, minden kritikusi képességünk bevetése után is csak ajánlhatjuk kaposvárinak és vidékinek e helyet, melynek az a jelszava: „Ahol a jó íz kincset ér.”

Végre egy jelmondat, mely nem üres frázis. Puritán berendezés, menüzős hangulat (főképp, hogy ebédidőben tértünk be tesztelni); ehhez mérten különösen nagy volt a csodálkozásunk, hogy mennyire igényes a kiszolgáló személyzet a pincértől a szakácsig.

Étvágygerjesztőül, a ház ajándékaként kitűnő fokhagymás-paradicsomos pirítóssal ütöttük el a levesváró időt. Semmi pénzért ki nem hagytuk volna a Fregatt étterem egyik specialitását, a szürke marhából készült citromos borjúragu-levest. Hibáztunk, mert a kisebb adagból kértünk (ami csak a nem túl bő étlapon szerepel, mindenből van kétféle porció), tényleg csak kóstolónyit. Ha valaki betér a hajdani hurkázóba, annak azt ajánljuk: a nagyobbikat kérje!

Négyszázért kifogástalan fokhagymakrémlevest is kaptunk, s ki az, aki sokallaná a másfél ezer pengő magyar pénzt a parasztos csülökért vagy a petrezselymes gombás szűzérmékért. Persze, nehogy azt higgye bárki, hogy özvegységünket holmi kedvező árakkal is le lehet már főzni. Tény: körettel együtt ennyi pénzért igazán jót enni manapság kevés somogyi vendéglőben lehet. A Fregatt étterem viszont ilyen hely, ezt többévnyi, közte nem egy porba sújtó étteremkritika után már remélhetően elhiszik még egy magamfajta idős hölgynek is.

Hiszen a csülök akkora volt, hogy ebédelőtársam alig látott ki mögüle, de még csak nem is a méret a lényeg, hanem az íz. Porhanyós volt, finom, és a zsírban sem tocsogott. S igaz, hogy az uborkasalátát rejtélyes módon káposztasaláta formájában kaptam meg az ugyancsak omlós szűzérmékhez, de ezt tudjuk be az ebédidőnek, mely látható módon nagy feladat elé állította a személyzetet. De e kicsiny malőrtől eltekintve megfeleltek az elvárásnak (meg kellett mászniuk ehhez néhányszor a galériára vezető lépcsőket), olyannyira, hogy szavunk se lehetett a két fogás között eltelt időre.

Mire a desszerthez értünk volna, fogyott a nép, ekkor már hamutartót is prezentált barátságos pincérnőnk társam unszolásának engedve.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Eddig húsz, no jó, tizenkilenc és fél. S ennyi is maradhatna, ha nem rendelünk kapucsínót meg somlói galuskát. De botor módon megtettük, s hogy az előbbi nem volt kávéház-színvonalú, azt még meg is bocsátanánk, de a kissé érdekes mellékízű somlóiért már kénytelenek voltunk pontot levonni.
Hatezer forintért azonban jobbat aligha talál bárki is a kies somogyi rónán.