SONLINE

– Mikor kezdett írással foglalkozni?
– Körülbelül annyi idős voltam, mint most te, talán 15 éves.

– Akkor miért nem az irodalmi pályát választotta a jog helyett?
– Azért, mert nem voltak publikációs ambícióim. Először csak magamnak írtam, utána jött egy időszak, amikor nem foglalkoztam irodalommal, majd körülbelül 35-40 éves koromban kezdtem el rendszeresen újra írni.

–Mi ösztönözte leginkább a jogi pályára, családi indíttatás?
– Igen, ez alapvetően meghatározó volt, másrészt az, hogy nekem a reáltárgyak iránt az érdeklődésem meglehetősen gyenge lábakon állt, meg a tehetségem is a matek, fizika, kémia tárgyakhoz, ezért maradt a humán pálya: a bölcsész vagy a jogász, de a jogot gyakorlatiasabbnak tartottam.

– Miért pont a történelmi témák foglalkoztatják?
– Valószínűleg azért, mert Szigetváron születtem, a vár mellett nőttem fel, annak közelében volt a családi házunk. Szigetvár a XVI. századtól jelentős hely volt. Édesapám könyvtárában nagyon sok történelmi könyvet találtam. Elég hamar megtanultam a betűket, még nem jártam iskolába, de az ábécével már ismerkedtem. Az első könyv, amit elolvastam, az Egri csillagok volt alsó tagozatos koromban.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Saját főhősei között vannak példaképei?
– Talán ez furcsán hangzik, de nincsenek példaképeim. Nagyon sokan vannak viszont, akiket mérhetetlenül nagyra tartok, tisztelek a magyar történelemben vagy a politikai életben, de hogy így kiválasztottam volna magamnak egyet vagy kettőt, ezzel így nem foglalkoztam.

– Az új könyve, a Fekete kövek kicsit kilóg az eddigi kötetei közül. Sok a hasonlóság az Ön élete és a főhősé között...
– Jó a meglátás, nem kifejezetten történelmi stílusban íródott, bár 1956 és az azt követő események már lassan történelmi eseménynek számítanak, de az a generáció, a ‘68-as generáció, az én korosztályom átélte, megélte ezt. Most is egy történelmi könyvön dolgozom.

– Lehet az ’56-os forradalomról tárgyilagosan írni?
– Meggyőződésem szerint igen. Már egy fél évszázad telt el azóta, lassan már nincs élő résztvevője, csak nagyon kevesen. Én is 13-14 éves voltam, de azért még nagyon jól emlékszem, hogy mi történt, és igenis lehet tárgyilagosan írni, ha erre megvan a szándék.

– Mit gondol az én korosztályomról, a tizenévesek és az irodalom viszonyáról?
– Tekintettel arra, hogy öt unokám van, jól látom ezt a problémát. A legidősebb 13 éves, sokat olvas, de minden egyébbel is foglalkozik. A másik lányunokám 12 éves, így látom, hogy ez a korosztály miképp viszonyul az irodalomhoz. Az olvasás nagyon fontos dolog, sajnos e vonatkozásban nem valami jó a helyzet. Nálunk a családban van egy megállapodás: annyi számítógép, amennyi olvasás. Néha meghívnak középiskolákba a könyveim kapcsán irodalomórát tartani. Ott lehet látni, hogy a színvonal sajnos nem mindig megfelelő.