SONLINE

Aratnak. Szól a hír, szinte naponta. Az én fiatalkoromban még így fogalmaztak: aratunk, mert hogy az aratás mindenkinek gondja és öröme is volt. Mára a gond keveseké lett, azoké, akik kombájnon ülnek, szállítógépeket vezetnek és a raktárban dolgoznak. Valamikor az egész társadalom figyelemmel kísérte az aratók munkáját. Azét, aki kaszált, meg azét is, aki markot szedett, kévét kötött vagy keresztet rakott. Aztán jött a cséplés és a padlásra került a szem, s a gazda jóleső érzéssel nyugtázta, hogy megtermett a család kenyere. Ma valamennyien jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy az idén megtermett az ország kenyere. Jó minőségű a gabona, több van belőle, mint amennyire szükségünk van, tehát exportra is jut, és aratnivaló az idő is. Az eddigi termés szárazon került be a raktárba.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Valamennyiünk öröme, de kevesek gondja ez a betakarítási időszak. Azt azonban aligha lehet elfeledni, hogy nagy terhet viselnek a vállukon, akik ebben a rekkenő hőségben a földeken dolgoznak. Megérdemlik a figyelmet, a törődést, még akkor is, ha légkondicionáltak a kombájnok és a szállítógépek is kényelmesek. Emlékszem gyermekkoromban az ilyen extra meleg időben éjszaka arattunk. Este 10-től, reggel 6-ig. Ma éjjel nappal teszik a dolgukat, mert az ország kenyerét nem csak megtermelni, megtakarítani is kell. Tudom, az új kenyér nem sokáig várat magára, s az új kenyér régi jó ízeket hoz majd, nemcsak szó szerint, hanem átvitt értelemben is. Mert jó szájízt teremt, ha tudja, hogy biztonságban van a mindennapi. Volt idő, amikor félni kellett, hogy a földek nem fizetnek úgy, ahogy azt tervezték. Ma olyan idő van, hogy örülni kell, biztonsággal fizetnek. A nyár nagy munkája keveseké, de valamennyiünk öröme. Örüljünk hát.