SONLINE

Valahogy a nagy reformok és változtatások között elkutyulódott a kóbor négylábúak sorstalansága. A peremvárosrészek elég jól körülhatárolt területén ebek uralmától hangos a panasz. Már gyakorlatilag az sem kivételes eset, ha a szerkesztőségi telefonvonal végén a kétségbeesés tömeges ugatásnémítást követel a várostól, mert a gazdátlanság nyomán elviselhetetlenné vált az emberi életminőség. De az biztosan elhangzik: ne etesse senki a városlakót azzal, hogy nincs kutyaügy; meg itt-ott egy-egy soha nem kapcsoló telefonszám. A probléma létező, és falkában közlekedik.

A helyzet leírására többször is vállalkoztunk. Lámpásként viselkedtünk mindegyik háttérben, mikor az egyesületi lét, ha nehezen is, de éveken át megoldást biztosított, és akkor is, amikor ezt felváltani készülő, majd felváltó gyepmesterség komolyan ellenérvelt határozottságban vajúdott a kölykedzés előtt.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A helyben kivetődő ebadó sem fog javítani semmit a helyzeten, mert bár a szakemberek egyértelműen a felelős embert akarják a kutyák mögött látni, jósolhatóan a felelőtlenség lesz tettenérhető, a szaporulatban is.

– Megesznek bennünket, az sem érdekel, ha azonnal elaltatják őket – szólt a kétségbeesés, a kutyáktól sakkban tartott élet jajkiáltása, amely különben szereti és tiszteli az állatokat. Talán az utolsó utáni pillanatban, mielőtt az ember elállatiasodni lesz kénytelen a közös hiányában magányos megoldást keresve...