SONLINE

Délután öt óra lehetett, amikor megláttam a barnás mediterrán kövekre felfestve a viaduktról a kukuljanovói Lidl hatalmas emblémáját. Akkor már tizenkét órája utaztunk elméletben, de csak két órája hagytuk el a nagykanizsi Tesco parkolóját, néhány ránk jellemző strandkelléket beszerezve, ami annyira indikált bennünket és más honfitársunkat, hogy a parton akár egy kilométerről is meg tudtuk állapítani, ki érkezett még Magyarországról.

Olcsó és szép darabok voltak, nem kézi szövésűek, sem nem hernyóselyemből vagy anakonda bőrből készültek. Betuszkoltunk még néhány karton ásványvizet, és más, csupa hasznos dolgot, aminek a felét hazafelé is hoztuk. Tíz órába telt mire átléptük a határt, annak ellenére, hogy ennyi idő alatt már a hannoveri kikötőbe is eljuthattunk volna, de négyünk közül valakire, valamiért mindig várni kellett.  Akkor, délután ötkor, álltunk meg először pisilni, az elsuhanó, ismeretlen autók mellett, az első tengerszem előtt a hegyen.

Egy óra múlva érkeztünk meg a szállásunkra, egy luxusapartmanba, amit az előszezonra való tekintettel négy főre kétszáz euróért adtak ki nekünk. Azonnal a partra siettünk, fittyethányva a pácolt húsra és a harminc darab tojásra, amit magunkkal hoztunk, egy kis vendéglőben ettük a helyi ételeket.

A kora nyári (késő tavaszi?) nyaralás első, valódi napján, mindenki korán kelt, izgatottan várta, hogy a partra lejusson, mert ez volt a közös terv; így aztán tomboló szélviharban, kabátban és fürdőruhában indultunk a strandra. Szó mi szó, így lehetett a legjobban barnulni, egy csepp izzadtság nélkül, bár annyi hátránya talán mégis volt, hogy a holmink valamely darabja után valaki mindig éppen futott. Olyan nem volt, hogy amikor oldalra fordultam, ne láttam volna egy ismerős tárgyat a távolban, vagy épp azt, ahogy a barátnőm fejére esik a napozóágy támlájára szerelt ernyő. A tengerparton töltött napok hamar elrepültek, a kis falu lakói a második nap más ismertek minket; igen, az utcán sétálva már köszöntöttük egymást.

Gyermekkoromban sosem voltam nyaralni, de a felnőttkori tapasztalataimat mindeképp úgy tudnám összegezni, hogy a férfiaknak a nyaralás egyet jelent azzal, hogy reggeltől estig isszák a sört, a nők pedig szénné égnek a napon. Ezt a hagyományt az utolsó nap törtem meg, és heves vásárlásba csaptam át; gondolom ez egy további, jól bevált alternatíva a nők számára, amit a tengerparton csinlhatnak, mert a párjaik addig is zavartalanul sörözhetnek.

Egy szó, mint száz, nem voltunk híres helyeken, egyetlen jól ismert látnivaló közelébe sem mentünk. Ettünk, ittunk, pihentünk, és nagyon sokat nevettünk; elsősorban önmagunkon, azokon a dolgokon, amelyek önmagunk karikatúráivá tettek minket.

Azon, hogy mind a négyen vörösek voltunk, mint a paradicsom, hogy az egyetlen kényszertúránkon én végig azt harsogtam, hogy mindjárt aortarepedést kapok, és hogy a sirály barátom, akit olyan jó szándékkal etettem, épp az én törölközőmre ürítette azt a tálálékot, amit nem is tőlem kapott.