SONLINE

Keressük, űzzük, miközben fogalmunk sincs róla, mi az. A boldogságot lehetetlen definiálni, de az Ipsos kutatócég legújabb felmérése alapján nem is kell, hiszen a magyar a legboldogtalanabb, ergo tudja, hogy nem boldog.

Keskeny a mezsgye a két állapot között: ha jön a csekk, boldogtalan, pedig boldog lehetne, hogy tud fűteni. Ha szemtelen a gyerek, boldogtalan, közben boldog lehetne, hogy nem kemoterápiától megkopaszodott fejecskét simogat. Boldogtalan, ha párja zsörtölődik, pedig boldogabb, mint a szomszéd, akinek függönyön átsejlik magányos sziluettje.

A felmérés 24 országra terjedt ki, igaz a háborús országokat nem kérdezték (nevetséges is lenne a mi siránkozásunk), és Indonéziában meg Latin-Amerikában a legboldogabbak az emberek. Talán mert kevesebbel beérik. A magyarok európai mércét állítanak fel, ehhez valóban kevés, ami jelenleg adatik. Európai vágyaink és a saját magunk által generált hiányérzet mellett sulykolják is belénk: ha nem nagy házban, nagy pohár frissen facsart narancslével indul a nap, és párunk nem jóképű, főleg nem mosolyog a zuhany alatt, majd a hatalmas autójában, akkor csak boldogtalanok lehetünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Inkén egy családi ház előtt álldogáltam. Sokan laknak ott, a gyerekek mindegyike tartósan beteg. Játszottak a hóban. A szánkónak csak a kerete volt, a téli kabát sok éves, nem volt narancslé, de még kesztyű sem. Viszont csillogott a szemük, abban a pillanatban csak a havat akarták, és megkapták. Boldogok voltak. Jelen tendencia szerint pár év múlva már nem lesznek azok.