Matolcsyval nincs esély
Mik ezek?
XA válságnak vége – ezt állította Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az amerikai CNN televíziónak adott interjúban. Arról is beszélt, hogy jövőre beindul a robosztus növekedés. Ja. Majd jövőre, mindig csak jövőre. A válságnak meg vége. Bárcsak így lenne!
Magabiztosság helyett teljesítmény kellene, unortodox gazdaságpolitika helyett meg olyan, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen több mint 4 millió magyarnak a létminimum alatt élnie. Egy felmérés szerint a fiatalok közel fele az ország elhagyásán gondolkodik, s nem csak a munkahelyek hiánya meg az arcpirítóan alacsony fizetések miatt, hanem mert a kormányzat a modernizálással szemben az embertelenséggel is terhelt úri Horthy-korszak felé rángatja vissza a társadalmat.
Matolcsy szerint nonszensz azzal vádaskodni, hogy gazdaságpolitikája csődbe viszi Magyarországot. Ő úgy látja, hogy példánk sikertörténet lesz. Közben a munkanélküliség elérte a 12 százalékot, az infláció 6 százalékos, a tízéves államkötvényt a befektetők csak a finanszírozhatatlanul magas 9 százalékos kamatért hajlandók megvenni, régiónkban hazánknak legkisebb a gazdasági teljesítménye. Oligarchák szerzik meg a nagy beruházások kivitelezési jogát és az állami földeket, a korrupcióra az átlagember már csak legyint. Erősödik a gyűlöletbeszéd.
A központosított, a problémákat letagadó, sikerpropagandát folytató kommunikáció sem menti már a kormányzat helyzetét, amely eddig egyedül hatalma bebetonozására fordított komoly energiákat, amúgy rögtönöz. Amíg Matolcsy azt mondja, hogy nincs válság, addig esélyünk sincs a kilábalásra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. kroki1111 2012. június 10. 14:10
Na, ha valakinek egy ország csődbevitele sikertörténet hát az is elmehet az é.a.-ba!!!
Meg a 3x-os bóvli, MALÉV csőd, Nokia megy az országból mert nem hajlandók tárgyalni vele, mit nekünk pár ezer munkahely, a gazdaság leáll... Na ez a teljesítmény megint sikertörténet. Ha valakit sittre kéne vágni, hát qrbán és eltolcsy megérdemelné!!! -
1. trafóház 2012. június 9. 16:42
Egy másik magyar szürke marha meg valami pumát emlegetett unos-untalan......a fene emlékszik már rá ki volt.Régen a sitten van.....vagy nem?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





