Strigula húzatik
Mik ezek?
XEgy mintaterületet jelöltek ki, ott támadt az egyik tulaj a bontást biztosító rendőrre, az egyik településen pedig a helyi önkormányzat hamarjában közcélúnak minősített kettőt az illegális feltöltések közül. Nyilván rosszul emlékszik, akinek úgy rémlik: az egyik egy bankáré, a másik egy jogászé volt, s persze az is, aki szerint az egyik ilyen mederbetöltést vörösfenyő padlóval burkolták...
A nekibuzdulást nem követte folytatás. Egészen mostanáig, mert januárban állítólag közmunkások százai támadnak csákányra, lapátra kapva az esetenként harminc-negyven éve betöltött, megkövült szárazulatok ellen, ami a térkép szerint ugyan Balaton-meder, a tulajok azonban már régóta horgászállásnak, napozónak, vagy éppen csónakkikötőnek használják. Az állástalanok nyilván nem tudják, mire vállalkoznak, de vajon tudják-e, akik az ukázt kiadták? Ha volna is szakértelme a bontáshoz a közmunkáshadnak (ugyan honnan lenne?), ki fogja vajon megvédeni őket a tulajdonosok nagyon is várható haragjától? És ha suttyomban visszatöltik a medret, megint jönnek a csákányosok? S van-e koncepció az elbontott szárazulatok helyére? Káka, sás, fűz nő majd, békatanyának kiváló lesz...
Közmunkás jön, strigula húzatik – ha ennyi a koncepció, amennyi ma látszik, akkor mindenki jobban jár, ha csupán az eldobált petpalackokat szedik össze...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. ivcsek 2011. december 12. 09:41
Magam már tavaly társakat kerestem egy elbontó kommandóhoz (társadalmi munkában)... Most megvárom mi lesz, s megint visszatöltik jövünk és bontunk:)
http://abalaton.hu/balaton/hirek/2010/11/nalam-betelt-a-balaton-eleg-volt-csatlakozz-a-balatoni-vederohoz/#content-top -
4. pisces 2011. december 12. 09:34
Önkormányzat nem tudja hivatalossá tetetni a feketén betöltött bejárókat, telekkialakításokat. Fónai uram ön butaságokat hord itt össze, mint már annyiszor. Talán tizesével, huszasával megtudják magukat védeni a közmunkások, valamint képzelje kedves Fónai mindig van vezetőjük aki érti a dolgát, aki kiosztja a feladatokat. Ön is inkább menne bontani drága, minthogy itt sületleségeivel szórakoztatja a nagyérdemüt!
-
3. PRAVDA 2011. december 12. 08:58
Strigula huzatik.
Kormányintézkedés lefikázva.
Vörös pártközpontból Fónai buksi megsimogatva.
-
2. Brigadéros 2011. december 12. 08:27
Én azért látok itt koncepciót, aminek nagyjából az a lényege, hogy bármit csinál ez a kormány (legyen az a környezet helyreállítása, munkalehetőség biztosítása, a rend helyreállítása, stb.) azt csak negatív színben szabad feltüntetni.
Mondhatnám, ki kell retusálni a történésekről adott híradásokból a pozitív elemeket. :)
Szívesen kihívom a szerzőt egy játékra!
Ír valami pozitív jelenségről egy valósághű hírt, és én kicsit fikázó stílusban megírom röviden kommentben a negatív változatát! Rendben?
-
1. rudi52 2011. december 12. 07:51
Neked is van saját bejárod fonay elvtárs, hogy ennyire véded a tolvajokat?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









