SONLINE

Segíteni jó. Már csak azért is, mert az ember önző lény, és szereti, ha vállon veregetik. Ha pedig segít, vállon veregetik. Másfelől nem lehet olyan nyomorúságos lelki vagy fizikai állapotunk, amikor ne találnánk valakit, aki még nálunk is sokkal nehezebb helyzetben van, s ez amellett, hogy cselekvésre motivál, meg is nyugtat.

A definíció szerint önkéntes az, aki szabad akaratából közvetlen anyagi haszonnal nem járó tevékenységet végez anyagi ellenszolgáltatás nélkül. 2012-ben én hitetlen Tamásként kételkedem, hogy a gombamód szaporodó önkéntes pályázati programok, sőt az önkéntesség fejlesztési stratégiája (ilyen is van!) egy-két leágazásánál ne itatódna át pénz szaggal.

Tény: legtöbben szezonális önkéntesek vagyunk, leginkább karácsony táján érezzük szükségét a lelki nyugalommal honorált segítésnek. Csendben teszem hozzá: ha valaki bábu nélküli társasjátékot, vagy a dédi száz éves ruháit ajánlja fel a Vöröskeresztnek, azt nem jótékonykodásnak hívják, hanem lehetőségnek a selejttől való megszabadulásra.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Szállóigévé lett, hogy „A te napod sem rövidebb mint Michelangelo, Pasteur, Teréz anya, Leonardo da Vinci, Albert Einstein vagy Jézus napja.” Mondhatni ennek jegyében tevékenykedett egy középkorú házaspár egyikük idős nagynénjénél. Egy bajuk volt vele, amit még el is mondtak: a néni túl egészséges. Esetenként kérték, hogy ne egyen annyi vitamint, hátha megárt... Végül 102 évesen jobblétre szenderült. A házaspár meg töretlenül hirdeti – immár a néni lakásából –, hogy Teréz anyai küldetést teljesített.