Publicitás

2024.01.29. 10:54

Nem csak a turisták, a sajtó is imádja a Balatont

Idén is megszervezi a Balatoni Turizmus Szövetség a Balaton Fagyija versenyt, amely tavaly a legnagyobb publicitást kapott téma volt a tó körül.

Sonline.hu

Illusztráció

Fotó: Markovics Gábor

– Tavaly közel 60 pihenéssel, utazással kapcsolatos témát juttatott el a sajtóhoz a Balatoni Turizmus Szövetség, ezek több mint 200 alkalommal jelentek meg a mértékadó sajtóorgánumokban – közölte Fekete Tamás, a szervezet alelnöke. A több tízmillió forintot érő sajtómegjelenés jól mutatja, hogy megfelelő összefogással és szakértelemmel a balatoni régiónak az országos médiában is komoly publicitást lehet generálni. Fekete Tamás elmondta azt is, hogy régiós  turisztikai szakembereknek, programgazdáknak nagy „szerencséjük” van az újságírókkal, mert általában pozitívan és érdeklődéssel tekintenek az itteni történések felé.

Sok szervezet dolgozik a jó híreken

A média tematizálásában nagy szerepe van annak, hogy több olyan ernyőszervezet is létezik a Balatonon, amelyek nem „eladni” szeretnének valamit  a sajtónak, hanem a sokakat érintő pozitívumokról, esetleges problémákról, trendekről próbálják tájékoztatni a nagyközönséget. 
A tagszervezetein keresztül mintegy 2000 vállalkozást képviselő Balatoni Turizmus Szövetség mellett, komoly sajtómegjelenéseket mondhat magának a vendéglátós szféra krémjét is összefogó, idén tíz éves  Balatoni Kör, de a régió településeinek vezetőit tömörítő Balatoni Szövetség is tudatosan képviseli a régió érdekeit a sajtóban immár 120 éve, amelynek jogelődje 1904 -ben alakult meg.

Itt a drága lángoson kívül is  van miről beszélni

Az utóbbi években a média érdeklődését a Balaton iránt kimondottan növelik azok a kulturális események, amelyek  szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a reklámra is. A zene mellett, egyre több színházi esemény is zajlik a parton, hova tovább tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa elnevezésű eseménysorozat is segített abban, hogy sokan legyenek a régióban – mondta Fekete Tamás.
Az összefogásnak, a sok programnak és a professzionális kommunikációnak köszönhetően, mára bebizonyosodott, hogy nem csak főszezonban érdemes a Balatonhoz jönni, a nyári hónapokon túl is van élet ebben a régióban. Fekete szerint: a főszezonon kívüli események kommunikációjában komoly szerepe van a 11 éve működő Nyitott Balaton akciónak is, amelynek egyik fő üzenete, hogy a Balaton augusztus végén soha nem zár be. Nagyon sok program van ősszel, tavasszal és már télen is, amit kár lenne kihagyni a turistáknak, csak azért, mert sztereotípiákban gondolkodnak.

A kisvállalkozók is komolyan veszik a sajtót

Persze tavaly nem lett volna mit kommunikálni, ha a régióban nincsennek a trendeket követő vállalkozók, akik közül sokan csatlakoztak a Nyitott Balaton akcióhoz is.  Fekete szerint: szükség van a környéken élő megbízható, működőképes, minőségi szolgáltatást nyújtó vállalkozókra, szállásadókra, vendéglátóhelyekre és persze programokra. Szerencsére egyre többen megértik, hogy ez a fajta modernitás hosszú távon a Balaton turizmusának „túlélési záloga”.

Fekete úgy véli a minőségi, élményalapú szolgáltatások gyarapodását az is lehetővé tette a régióban, hogy a térségben rengeteg turisztikai fejlesztés valósult meg uniós és hazai forrásból egyaránt. Ilyen volt például a szállások fejlesztését megcélzó Kisfaludy program, a strandok minősítését és fejlesztését megcélzó projektek, amelyek komoly kommunikációs támogatást is kaptak.

A bringások is viszik a Balaton jó hírét

A négy évszakos Balaton koncepció népszerűsítését a bicikliutak fejlesztése is segítette. A beruházás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy előrelépések történtek az aktív turizmus terén. Tavaly már  a Balaton Bike 365 négy központtal működött a tó körül. Itt a bringásokat mintegy 800 kilométeres kijelölt kerékpárút, tematikus túrák, applikáción keresztül elérhető útvonaltervek, kerékpáros-barát szállások várják.

Idén a fagyi lesz a sláger

Fekete Tamás szerint 2024-ben is számos olyan téma lesz a Balaton körül, amely felkeltheti az érdeklődést az újságírókban. A szakember szerint az egyik ilyen esemény a Balaton Fagyija választás lesz, amelyet idén 11. alkalommal szervez meg a Balatoni Turizmus Szövetség. Tavaly az újságírók fantáziáját ez az esemény mozgatta meg a legjobban. Erről az eseményről legalább annyit írtak, mint a komolyabb zenei fesztiválokról, vagy a Kékszalag vitorlás versenyről.
Fekete Tamás szerint idén is ekkora érdeklődés övezi majd a megmérettetést, annál is inkább, mert néhány napja, egy balatoni cukrász vezetésével taroltak  magyarok a 2024-es Fagylalt-Világbajnokságon- A csapat bronzérmes lett. A világbajnokság tapasztalatait felhasználják majd az idei balatoni versenyen is. Mindez az eddigieknél is nagyobb publicitást eredményezhet a régió számára - mondta a szakértő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában