vádemelés

2017.12.06. 08:35

Uzsora, zsarolás – csúnya dolgok történtek a kistelepülésen

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora bűntette és zsarolás bűntettének minősített esete miatt emelt vádat azzal a büntetett előéletű férfivel szemben, aki ismerősei szorult anyagi helyzetét kihasználva tetemes összegű hasznot zsebelt be.

Molnár Gábor

– A 35 éves vádlott egy somogyi kistelepülésen élt – tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség. – 2015 novemberétől 2017 áprilisáig – ugyanabban a faluban élő – alacsony jövedelmű, anyagi nehézségekkel küzdő, olykor többgyerekes családnak, vagy gyermekét egyedül nevelő nőknek adott kölcsön különböző pénzösszegeket.

– A tizenhárom sértettnek a következő hónapban, vagy esetenként rövidebb időn belül akár a kölcsön kapott összeg kétszeresét kellett visszafizetnie – közölték. – A férfi 1 millió 415 ezer forintot adott így a rászorult embereknek, akik 1 millió 330 ezer forinttal többet fizettek vissza neki. Egy esetben, hogy mihamarabb megkapja az uzsorakamatot, az egyik házaspárt azzal fenyegette meg, hogy rájuk fogja gyújtani a házukat.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást arra az összegre, melyre a sértettek polgári jogi igényüket nem érvényesítették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában